About

2020. április 28., kedd

John Updike – A farm

John Updike – A farm
Fülszöveg
Joey Robinson harmincöt éves. New Yorkban él második feleségével és tizenegy éves mostohafiával. Hazalátogat idősödő édesanyjához Pennsylvaniába, a farmra, ahol felnőtt. A háromnapos látogatás vallomások, viták, egyezkedések, könyörgések és megbocsájtó szavak áradatát indítja el. Nincsenek egyedül: ott kísértenek a múlt emlékei és a jövő fantomjai, vágyaik és ambícióik.
John Updike negyedik regénye az emberi döntések sokféleségéről szól: arról, milyen környezetet választunk magunknak és milyen stratégiákkal igyekszünk helytállni a mindennapokban.




Mostanában igyekszem többféle könyvet olvasni, többféle stílust. 
Talán nem volt rossz ez a könyv, sőt, ha a mondanivalóját nézzük (A család), akár jó is lehetett volna, de az író (agyondícsért) stílusával én nem tudtam megbarátkozni.

A történet szerint Joey hazamegy édesanyjához, új feleségével, mostohafiával. A fülszöveg nagyjából mindent elmond. Joey anyja egy elég érdekes karakter, nagyon szűklátókörű, aki nem szerette Joey ex feleségét sem, ahogyan a mostanit sem. Tényleg azt éreztem, hogy valamilyen szinten borzalmas idős hölgynek volt beállítva, valamilyen szinten mégis megvolt bennem az idős asszony iránti sajnálat. Azt hiszem talán azért mert mindkét félnek igaza volt bizonyos dolgokban.

Sokat jelentett neki a farm, amelyet a gyermeke nem akart tovább vinni, élete végéhez közeledvén, talán utolsó látogatása volt az egyetlen lehetősége, hogy hasson a fiára. 

Tetszett volna, de végtelenül unalmas és monoton volt számomra, szó szerint úgy éreztem nem történt semmi. Talán csak tényleg nem az én világom. DE AZ, hogy egy könyvben ilyeneket kell olvasnom, hogy :
"Szeretem a pinád!, vagy éppen azt, hogy Joey feleségére mennek a menstruáció miatt a bogarak..." nekem tényleg, sok. 

Tény és való, hogy a festői tájat gyönyörűen mutatja be, a mondanivalóért és a borítóért alakult a 3 csillag. Azt hiszem talán csak érnem kell ehhez a regényhez még, mindenképpen idősebb korosztálynak ajánlanám, akik már kirepültek a fészekből, esetleg idős szülei vannak. 20 év múlva visszatérek a regényhez és talán át értékelem. :)

"Anyám úgy kaszált, hogy átölelte a táblát, követte a határvonalát, lassan szűkülő, szögletes csigavonalban, míg középen már csak egy foltnyi fű állt, egy háromszög vagy homokóra, mely maga is két háromszögre szakadt, mielőtt végleg eltűnt volna. Az én módszerem az volt, hogy egyetlen merész csapással belevágjak a közepébe, aztán a két felet szűkítsem, hol az egyikből, hol a másikból hasítsak le egy-egy csíkot, holdnyi bekerítő hadmozdulatokkal, fölaprózzam, és úgy számoljam föl az ellenállást. Én háborút játszottam, ő szerelmet. Végül mindkettőnk lekaszált mezeje ugyanúgy festett, legfeljebb az övén több bozontos hely maradt, ott, ahol fölfedezett egy-egy fácánfészket, vagy meg akart kímélni egy különösen tarka vadvirágos foltot, és kiemelte a kaszát."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

designed by Charming Templates