GUILLAUME MUSSO - AZ ANGYAL HÍV

" Ha szeretsz valakit, mindenestül elfogadod, az összes kötöttségével és kötelezettségével együtt. Elfogadod a történetét, a múltját és a jelenét. Elfogadsz mindent, vagy nem fogadsz el semmit."

Musso nagy kedvencem lett, egyik könyvét követte a másik, és mára elmondhatom, hogy szinte az összes regényét olvastam.
Minden történet picit más, egy dologban viszont azonos. Mindig különleges, egyedi és érdekes. 

Musso fantasztikusan nyúl a krimi és a romantika egyvelegéhez, sokszor megtoldva ezt egy kis misztikummal, mint egy jó szakács, minden fűszer megvan a főztjében, amitől a végeredmény ízletes, és szeretnél folyamatosan ugyanabba az étterembe járni. 
Nem véletlen éltem ezzel a hasonlattal, hiszen ebben a könyvben, a finom ételek, és a szakács szakma nem áll messze főszereplőnktől.

Ha érdekel a bejegyzés kattints a "tovább olvasom" felületre! 

A történet szerint, két idegen egymásba botlik egy reptéren, cseppet sem szimpatizálnak egymással, így nem csoda, hogy nagyon nem örülnek, amikor kiderül, hogy összecserélték a telefonjukat, mitöbb, tízezer kilométer választja el őket. Johnatan egy San Franciscó-i éttermet vezet, Madeline-nek virágboltja van párizsban.
Az ember azt hinné, egy szakács és egy virágboltos élete nem lehet túl érdekes, de valamilyen okból kifolyólag, mindketten belenéznek egymás telefonjába, s a kíváncsiságuknak köszönhetően érdekes titkokat derítenek ki egymásról. 
Például, hogy Madeline rendőr volt, egy gyermekgyilkosság miatt viszont otthagyta a szakmát, s a sors furcsa fintora, hogy talán pontosan Johnatan az, aki utoljára látta élve a a volt rendőrnő által keresett lányt. 

Sok Musso könyv után ez volt az, amit picit gyengébbre értékelnék, kicsit lassan haladtam vele, több volt az unalmas részlet. Egyszer megéri elolvasni, de azt gondolom, sokkal jobb történeteket is köszönhetünk az írónak. 

Talán az is közrejátszott, hogy nem fogtak meg a karakterek, senkit nem kedveltem igazán. Pedig azt elmondhatom, hogy rendesen kidolgozta őket az író, tekintve a múltat, és a személyes problémákat, lelki töréseket.

Kettejük kapcsolata sorsszerű volt, szinte egymás megszállottjaivá váltak, de azt a szeretetet, ami ahhoz kell, hogy két ember együtt legyen nem éreztem. Szerintem egyszerűen a kíváncsiság motiválta őket, amiből testi kapcsolat lett, hiszen több közös pont is adott volt. Erre utalt az is, hogy a köztük lévő kapcsolat, könnyedén le lett zavarva, egy éjszakai menetben. Ígyhát nem is értettem, amikor érzésekről olvastam, akkor azt mégis mi váltotta ki a szereplőkben. Talán Johnatan volt túl buzgó, elveszett valahol benne a rendőri véna, amelynek köszönhetően, nem tudott lemondani arról, hogy segítsen Madelinennak a tovább keresésben.

Azt hiszem, pont a Mussotól megszokott misztikum volt az, amit hiányoltam, jelentősen erősebb volt a krimi vonal, ami nálam mindig közepes kategória, néha alakul úgy, hogy egy krimi elvarázsol, de alapjaiban véve, ez a műfaj ritkábban fog meg.

Sok volt a felesleges részlet, ami elvitte a történetet, és kevesebb hangsúly lett fektetve oda, ahová kellett volna.

Nyári olvasmánynak, egy balatoni estén, kiváló, de ha valami nagyon izgalmasra vágyik az ember, szerintem nem ez a megfelelő választás. 

Azért, hogy valami pozitívumot is mondjak, a fejezetek elején lévő idézeteket, nagyon szerettem, annyira, hogy sokszor előre lapoztam, és sok olyan volt benne, amit értékeltem, kifotóztam, vagy bevéstem az elmémbe.