About

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nem tetszett. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nem tetszett. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 6., szerda

Sofie Cramer - Ráadásszerelem

 "A világ minden boldogságát kívánom neked."

Az előző romantikus regény után, gondoltam elolvasom a Ráadásszerelem című könyvet is Sofie Cramertől. 
Mivel most jön a mozifilm is belőle azaz talán már kint is van, mindenképpen azelőtt szerettem volna elolvasni mielőtt én is megtudom nézni a filmet. 
Ez általában egy kis időt vesz igénybe, mivel nem tudok hazamenni mozizni, ezért mindig később tudom megnézni a mozis filmeket, mint ahogy kijönnek. 
Hát őszintén szólva nekem ez a regény egy kicsit vagyis inkább nagyon csalódás volt, a film előzetest elnézve pedig inkább vígjátékot csináltak belőle. 


2023. augusztus 29., kedd

Laura Thalassa - Rhapsodic - Az éjszaka királya (Az Alkusz 1)

 "Ránézni is fáj, nem pusztán azért, mert földöntúlian gyönyörű, hanem mert réges-régen ripityára törte a szívemet."

Gondoltam ideje olvasni, valami jó fantasy-t, mert eléggé hadilábon állok a műfajjal, de sokszor volt már rá példa, hogy tetszett. Van egy két sorozat amibe bele is kezdtem, vagy el is olvastam már (pl: Üvegtrón)
De most egyszerűen minden percét bánom, amit erre a könyvre pazaroltam, főleg azt, hogy mivel nem élek Magyaroszágon, és ritkán tudok könyveket hozni, ezért megvettem a sorozat mindkét részét. És ha már az elsőt végigszenvedtem, belekezdtem hát a második részébe is, ami semmi javulást nem mutat, bár annak még nem értem a végére, mert közben inkább olvastam mást is, hogy a vérnyomásom ne legyen folyamatosan az egekben.

2022. október 8., szombat

Blanka Lipińska - Az a nap (365 dni 2)

" Neked köszönhetem, hogy minden reggel azért ébredek fel, hogy éljek, és nem csak azért, hogy létezzek. "

Az első rész olyan is-is volt nálam, tetszett is meg nem is, a második pedig határozottan nem. 
Azért kezdtem el olvasni, mert még kb két évvel ezelőtt faltam a romantikus könyveket, azóta meg egyszerűen sosincs kedvem hozzájuk. 
Igaz ez inkább erotikus, de ott volt az is, hogy a film nagyon nem tetszett, és több helyen olvastam, hogy a könyvben teljesen máshogy alakulnak a dolgok, más a sorrend, stb. 
Úgyhogy gondoltam miért ne, és hát befejezem, annak ellenére, hogy a második rész problémás volt, mert mostmár hajt a kíváncsiság. 

2022. április 7., csütörtök

Elena Ferrante - Amikor elhagytak

 "A dolog lehangolt. Lám, hát ez vár rám, töprengtem. Az efféle esték. Megjelenni idegen emberek otthonában, homlokomon a billog: ez a nő új életet akar kezdeni."

Csalódott vagyok. 

Azt hittem ez lesz az első könyv amit 1 csillagra értékelek, de ez végül a befejezés miatt megváltozott bennem.

Így is csak 2,5 csillagot adtam rá, szerintem nem is volt sosem példa arra, hogy ennyire leértékeljek egy könyvet. Nem azért tettem mert annyira rossz volt, egyszerűen kicsapta nálam a biztosítékot, de olyan szinten, hogy földhöz akartam vágni, csak azért nem tettem meg, mert el kell adni, és sebzetten kevesebbet érne. Emlékszem rá milyen volt amikor elveszítettem valakit...


2020. június 12., péntek

MALENIE HARLOW - AFTER WE FALL

 "Csak óvatosan, városi cica. Még a végén meg akarlak majd tartani – mondtam, mire felnevetett, és én elengedtem.
De az volt az ijesztő az egészben, hogy csak félig vicceltem."


 
Nagy reményekkel álltam neki ennek a könyvnek de mégsem nyújtott felemelő élményt. Abszolút semmi egyediség. 
A történet önmagában rendben lett volna, de szerintem nem igazán mozgott a realitás talaján. 
A történet szerint Margot egy farmra megy a Valentini testvérekhez, hogy segítsen nekik ismertebbé tenni a helyet. Amire nem számít, az az, hogy az egyik Valentini férfi egy makacs, lekezelő, bunkó alak, aki ennek ellenére mégis megőrjíti őt. A bukkanó csak annyi, hogy hiába a hirtelen jött szexuális vágy és feszültség, Jack szíve foglalt, méghozzá olyan nő által akinek emlékét nem lehet a sarokba szorítani. Jack felesége 3 évvel ezelőtt meghalt, így bünteti magát, ha felejteni engedi az elméjét. De Margot teljesen felforgatja az életét szóval már csak az a kérdés, erősebb e a gyász a szerelemnél? 

Ha érdekel a bejegyzés kattint a "tovább olvasom" felületre! 

2020. június 11., csütörtök

ILSA MADDEN - MILLS - DIRTY ENGLISH

"Szükségem van egy kis kedvességre, és úgy tünik, benned tengernyi van."


Nem volt kifejezetten szimpatikus a "Balhés brit" cím, illetve a borító sem, mégis megvettem, mert a kiadó nagyon reklámozta a könyvet én pedig úgy voltam vele, egy kis romantika nem árt a nyári időszakban. 

A történet nagyon jól indult, csak úgy pörögtek a kezeim között a lapok, aztán valahogy átfordult és néha már idegesítő volt. 
Így is kiolvastam egy nap alatt, de azt hiszem talán inkább azért mert szerettem volna túl lenni rajta. 

Talán az is probléma volt, hogy Declan egyáltalán nem az esetem. A bunyós tangapapucsos pasi, aki állandóan edzeni van, és rap zenét hallgat. 
Nem az én stílusom, de ettől függetlenül a karakter megfoghatott volna, ha éreztem volna egy percig is azt, hogy ismerem őt. 
Ha érdekel a bejegyzés kattints az "olvass tovább" felületre! 

2020. április 25., szombat

Thrisa Ashley – Karácsonyi szerelem

Thrisa Ashley – Karácsonyi szerelem

 
Fülszöveg
Közeleg a karácsony
A karácsony mindig is szomorú időszak volt a fiatal özvegy, Holly Brown számára. Ezért amikor felkérik, hogy vigyázzon egy mindentől távol eső házra a lancashire-i lápvidéken, nem képes visszautasítani az ajánlatot, mivel ez tökéletes ürügy arra, hogy megfeledkezhessen az ünnepről. A ház tulajdonosa, Jude Martland szintén távol akarja tartani magát a családi karácsonytól, mivel a legutóbbi alkalommal az öccse megszökött a menyasszonyával. Ám amikor arra kényszerül, hogy váratlanul hazatérjen, azt látja, hogy minden a feje tetejére állt, és úgy tűnik, Holly van az események középpontjában. Amikor pedig a hófúvás elzárja az utakat, senki nem szökhet el. A kénytelen összezártságban Holly és Jude sokkal többet kapnak az ünneptől, mint amire számítottak – és ezt a karácsonyt soha nem fogják elfelejteni!

2019. november 23., szombat

Eva Kavian - Ne plus vivre avec lui

A tizenhét éves Sylviának elege van abból, hogy minden második héten az elvált apjánál lakjon, aki sosincs ott, amikor szüksége lenne rá, és csak gyerekpesztrának használja. Ezért telefonon bejelenti neki, hogy nem akar többé vele élni. Abban a pillanatban, amikor apja beleegyezik, az apja balesetben meghal.
Egy távollévő apa nem egyenlő a halott apával. Sylvia a gyászmunka során ismeri meg idealista apját annak minden erényével és hibájával, s alakít ki posztumusz kapcsolatot az elhunyttal egy könyv alapján, mely az ázsiai halottkultuszról szól. Ez megváltoztatja az életét, sőt valamilyen értelmet is ad neki, hiszen rá hárul a temetés megszervezése és a húgaival magára maradt édesanyjának a támogatása is, miközben bánatát élete első szerelmi élménye enyhíti.

2019. október 15., kedd

Mucha Dorka - Puncs

A lakótársamat Amarillának hívják, az albérlet a Nyugati közelében van. Elvileg bejárok egyetemre, de nem tudom, mi lesz ebből az egészből. Bálint normális, de nem akarok járni vele. Múltkor vizsgáztam egy tanárnál, aki jó pasi és történt valami furcsa. Adott egy cetlit is, rajta a telefonszámával, de ezt még senkinek nem mondtam. Most nem tudom, hogy legyen…

2019. június 22., szombat

Marie - Aude Murail - Sauveur & Fils (Megváltó 1. )


Jó reklám-e egy pszichológusnak, ha úgy hívják, „Megváltó”?
Sauveur Saint-Yves magánrendelőjében egymásnak adják az emberek a kilincset.
Persze aki először jön, bizony meghökken, amikor a 190 cm magas, csupa izom, sokkal inkább NBA kosarasnak, mint a pszichológia doktorának tűnő fekete férfi ajtót nyit neki.
A sok depressziós, fóbiás, anorexiás, álmatlanságban vagy egyéb kórban szenvedő páciens között azonban a férfinak nemigen jut ideje a saját életére. Sokszor még a nyolcéves kisfiára sem, akit egyedül nevel. A gyakran magányos Lazare ezért délutánonként a rendelő ajtaja mögött kucorogva hallgatózik, és izgalmas szappanoperaként kíséri figyelemmel a páciensek életének alakulását: az önvagdosó Margaux-ét, az iskolafóbiás Elláét, a kilencévesen is még bepisilő Cyrille-ét, a hiperaktív Blandine-ét és a többiekét,
akiken az apja segíteni igyekszik.


De még ennek az oly népszerű „megváltónak” is vannak ellenségei?
Ki ólálkodik a házuk körül, ki küldözget fenyegető, névtelen leveleket?
És miért nem beszél soha Sauveur a fiának az autóbalesetben meghalt édesanyjáról?


Egy újabb vérbeli MAM-regény, tele élettel, humorral, gyengédséggel – és hörcsöggel.
Ápold vele a lelked!

2019. február 1., péntek

J.L. Armentrout - Obsidian (Luxen 1)

 
Az ​újrakezdés szívás.
Amikor Nyugat-Virginiába költöztünk – éppen az utolsó gimis évem előtt –, nagyjából beletörődtem a rémes tájszólásba, a szakadozó internetbe és a várható tömény unalomba. Egészen addig, amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Tenyérbe mászó. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De akkor, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon a keze egyetlen intésével szó szerint megfagyasztotta az időt… akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem. Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint a vegasi leszállópálya. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint, ha nem ölöm meg addig saját kezűleg…

2019. január 2., szerda

T. R. Ragan - Abducted (Lizzy Gardner - könyvek 1.)

Most van szükség minden erődre!
A rémálom véget érhetett volna, amikor végre megmenekült az őrült karmai közül. Ám ez csak a történet kezdete volt…
Lizzy Gardner mindössze tizenhét éves volt, amikor elrabolta a Pókemberként ismert pszichopata sorozatgyilkos, aki rémületben tartotta kaliforniai szülővárosát. Lizzy a puszta életét mentette több hónapi fogság és kínzás után – a Pókember viszont nyomtalanul eltűnt. Ha Lizzy azt hitte, hogy a bűnöző ezzel elfeledkezik róla, óriásit tévedett.
Tizennégy évvel később a lány sikeres magánnyomozó és önvédelmi oktató. Bűntudat gyötri, amiért ő az egyetlen túlélő, és arra teszi fel az életét, hogy másokat megvédjen az általa elszenvedett borzalmaktól. Ám épp amikor visszatér életébe régi szerelme, egyetlen telefonhívással tör rá a múlt iszonyata: a Pókember visszatért, és ezúttal nem fogja őt futni hagyni.

Így kezdődik a dermesztő macska-egér játék, a bosszúszomjas hajtóvadászat, amelyből csak az egyikük kerülhet ki élve.

2018. november 6., kedd

Karen Fortunati - The ​Weight of Zero

Bipoláris ​zavar – olyan, mint egy halálos ítélet.
A tizenhét éves Catherine Pulaski tudja, hogy Semmi eljön érte. Semmi, a Catherine bipoláris zavarából születő pusztító depresszió egyszer már majdnem győzedelmeskedett felette: ekkor akart először öngyilkos lenni.
A bipoláris zavar egy életre szól. Soha nem múlik el. Talán pillanatnyilag hat a gyógyszer, de Semmi vissza fog térni. Csak idő kérdése.
Így hát Catherine egy régi balettcipős dobozban gyógyszereket gyűjtöget, és arra készül, hogy kioltja az életét, még mielőtt Semmi újra élőhalottá változtatja. De még mielőtt megtenné, rövid bakancslistába kezd.
A bakancslista, a család támogatása, az új barátok és egy újfajta kezelés együttesen elkezdi lebontani Catherine elszigeteltségének falait. A probléma csak az, hogy a terv már olyan régen megszületett a fejében, hogy a jövő talán már nem is létezik a számára.
Ez a történet a veszteségről, a bánatról és a reményről szól, valamint arról, hogy a szeretet különféle formái – az anyai szeretet és a romantikus, plátói szerelem – milyen hatással vannak egy fiatal nő küzdelmére a mentális betegségével és a kezelés stigmájával.
Sosem leszek normális. 
A mánia nem zavar. Inkább az ellentéte, Semmi akaszt ki. Halálra rémülök tőle. 
Aki még soha nem érezte így magát, az nem tudja megérteni, milyen, amikor az érzelmek szabadságra mennek. Az érthetetlen, kimondhatatlan súly reménytelensége. 
Mégis mennem kellene előre. 
Élni, még ha tudom is, hogy előbb vagy utóbb vissza fog térni. 
Magánzárka Semmi fekete tundrájában. 
Ez nem élet. 
Szóval van egy tervem.


2018. október 6., szombat

Tillie Cole - A ​Thousand Boy Kisses

Egy csók egy pillanat. 

De ezer csók élethosszig kitart.

Van egy fiú. 

És van egy lány. 

A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, míg kibontakozik. 
Ezt a szerelmet nem képes felbontani sem a távolság, sem az idő. 
Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik. 
Amikor a tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából, Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel, a fiút egyetlen gondolat gyötri: a lány, aki lelki társa, aki megígérte, hogy hűségesen megvárja, amíg ő visszatér, vajon miért szakított vele mégis szó nélkül? 
Rune szíve két éve összetört, amikor Poppy megnémult. Mire Rune megtudja, mi az igazság, rájön, hogy a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd…

2018. szeptember 26., szerda

Julie Buxbaum - Tell ​Me Three Things


Jessie-vel ​csak a baj van, ő legalábbis így érzi a Los Angeles-i magániskolában töltött első héten. Már épp azon gondolkodik, hogy visszasomfordál Chicagóba, amikor e-mailje érkezik egy Valaki/Senki (VS) nevű sráctól, aki felajánlja, hogy segít neki eligazodni a Wood Valley Gimi dzsungelében. Ez valami vicc? Megbízhat VS-ben, elfogadhatja tőle a segítséget, amelyre óriási szüksége van?
Alig két éve, hogy meghalt az édesanyja, és miután az apja váratlanul feleségül vett egy interneten megismert nőt, Jessie kénytelen az ország másik felébe költözni, és mostohaszörnyével meg annak beképzelt fiával élni.
Jessie végső kétségbeesésében úgy dönt, VS-re bízza magát. A srác hamarosan a lány mentőkötelévé és szövetségesévé válik, és Jessie szeretné személyesen is megismerni. De mi van, ha egy rejtélynek jobban áll a megoldatlanság?

2018. augusztus 20., hétfő

Nicholas Sparks - Message ​in a Bottle


Theresa Osborne tehetséges, fiatal újságírónő. Nemrégiben vált el, egyedül neveli kamaszodó fiát, Kevint. Barátokkal nyaral egy tengerparti üdülőhelyen, amikor szokásos reggeli futása közben egy palackra lesz figyelmes, melyet a tenger vetett ki a partra. A meleg nyári estén a palack azonban nem hajótörésről számol be, és nem is az volt a feladata, hogy – mint szokásos – a tenger áramlatairól szolgáltasson adatokat. Egy üzenetet rejtett, amely örökre megváltoztathatta volna két ember életét, akik különben nem is találkoztak volna. Theresa elolvassa a palackba zárt üzenetet, s kíváncsi lesz, vajon ki írhatta a gyönyörű szerelmes levelet egy bizonyos Catherine-nek. Találkozásuk szerelem első látásra, amit azonban beárnyékol Garett múlja és Theresa jelene, alakuló karrierje, amit nem akar feladni a férfi kedvéért…


2018. június 22., péntek

Kristen Callihan - Idol (VIP1)

„A zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat.”

LIBBY

Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom.


Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem?

KILLIAN
A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon.
Most minden romokban hever.


Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is.
A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon.
Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden.