Bipoláris zavar – olyan, mint egy halálos ítélet.
A tizenhét éves Catherine Pulaski tudja, hogy Semmi eljön érte. Semmi, a Catherine bipoláris zavarából születő pusztító depresszió egyszer már majdnem győzedelmeskedett felette: ekkor akart először öngyilkos lenni.
A bipoláris zavar egy életre szól. Soha nem múlik el. Talán pillanatnyilag hat a gyógyszer, de Semmi vissza fog térni. Csak idő kérdése.
Így hát Catherine egy régi balettcipős dobozban gyógyszereket gyűjtöget, és arra készül, hogy kioltja az életét, még mielőtt Semmi újra élőhalottá változtatja. De még mielőtt megtenné, rövid bakancslistába kezd.
A bakancslista, a család támogatása, az új barátok és egy újfajta kezelés együttesen elkezdi lebontani Catherine elszigeteltségének falait. A probléma csak az, hogy a terv már olyan régen megszületett a fejében, hogy a jövő talán már nem is létezik a számára.
Ez a történet a veszteségről, a bánatról és a reményről szól, valamint arról, hogy a szeretet különféle formái – az anyai szeretet és a romantikus, plátói szerelem – milyen hatással vannak egy fiatal nő küzdelmére a mentális betegségével és a kezelés stigmájával.
Sosem leszek normális.
A mánia nem zavar. Inkább az ellentéte, Semmi akaszt ki. Halálra rémülök tőle.
Aki még soha nem érezte így magát, az nem tudja megérteni, milyen, amikor az érzelmek szabadságra mennek. Az érthetetlen, kimondhatatlan súly reménytelensége.
Mégis mennem kellene előre.
Élni, még ha tudom is, hogy előbb vagy utóbb vissza fog térni.
Magánzárka Semmi fekete tundrájában.
Ez nem élet.
Szóval van egy tervem.
Vegyesek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban, szépen fel volt építve, rendben voltak a karakterek mind a főszereplők mind a mellékszereplők irányában, de ez nem változtat azon a tényen, hogy már- már sikerült magam beleélni pedig nem vagyok depressziós, de a könyv maga unalmas volt. Unalmas volt, mert nem voltak igazán hullámvölgyek, lassú mederben csordogált, semmi feszültség, semmi izgalom, bár ez nem erről szól de a lelki része sem volt igazán mérvadó.Sajnos ez minden pozitív élményt tönkretett, nyögvenyelősen haladtam vele pedig mihamarabb szerettem volna már a végére érni.
Mégis ott van a tény, hogy az író rengeteg témának utánajárt, rengeteg témát magába foglalva ha a mentális betegségekre gondolunk, bulémia, kóros tisztaságmánia, alkohol probléma stbstb s ezzel abszolút kimagaslott a jelenlegi ifjúsági könyvek sokaságából.
Ha osztályozni kellene ez egy erős hármas lenne számomra, mert nem gondolom úgy, hogy kár volt elolvasni, sőt kifejezetten ajánlom azoknak akik hasonló problémákkal küzdenek, hiszen a könyv tanulsága, hogy mindig van kiút.
Kicsit komolyabbra számítottam viszont ennél, ez nem egy nehéz könyv hanem egy hétvégi olvasmány, ami nem feltétlen derít jókedvre, inkább a mélyponton tart egészen a végéig ahol úgy érzed végre picit fellélegezhetsz. Cseppet lehangoló de erre számítottam is.
Főszereplőnk Catherine, akinek sajnos nagymamája halála egy mentális betegség alap kövezete volt, mégpedig a biopoláris zavaré, amely azzal járt, hogy egyszer már megpróbált öngyilkos lenni.
Ok és okozat, amint barátai megtudták betegsége kilétét, azonnal elpártoltak mellőle még nagyobb szakadékba sodorva ezzel a lányt.
Ok és okozat, amint barátai megtudták betegsége kilétét, azonnal elpártoltak mellőle még nagyobb szakadékba sodorva ezzel a lányt.
Édesanyja egyedül neveli őt, az egyetlen komolyabb udvarlóját is vissza utasította lánya betegsége miatt, ennek köszönhetően Cat még inkább úgy érzi mindenkinek jobb lenne ha ő nem lenne ezen a világon, az anyja újra gondtalanul élhetne.
Rengeteg terápiás nap és gyógyszer után sem tesz le döntéséről, miszerint ha semmi (a depresszió megnevezése) visszatér, akkor megöli magát s immáron sikerrel jár.
Elkezd egy kis dobozba gyógyszereket gyűjteni melyeket féltve őriz a végzetes napra várva, de ez valamiféle megnyugvást is nyújt neki, hogy tudja van egy menekülő pont ha megint minden összeomlana a feje felett.
De az élet másképp dönt, Cat rá lel a szerelemre, még ha nem is ez állt a tervei között, s a terápiának köszönhetően új barátai is lesznek, akik szintén küzdenek valamivel.
A hangulata hosszú hosszú ideig eléri a 7-9-es jelzőt, s kezdi elfogadni betegségével együtt szerethető ember. Listát kezd írni a vele történt dolgokról, amelynek nagy része pozitív. Minden jó irányba halad egészen addig míg édesanyja meg nem találja a bizonyos gyógyszeres dobozt...
Az íróról:
Karen Fortunati első és jelenleg egyetlen könyve a Semmi súlya, mely 2016-ban jelent meg, nálunk pedig idén - 2018-ban.
Az írónak fontos téma ez, nem csoda, hogy első könyve alapja, hiszen jelenleg is egy mentális betegeket segítő szervezetnél tevékenykedik.
Szeret segíteni, a fiatalokkal beszélgetni a problémáikról, s könyvével is az volt az elsődleges célja, hogy segítséget nyújtson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése