About

2022. október 8., szombat

Blanka Lipińska - Az a nap (365 dni 2)

Neked köszönhetem, hogy minden reggel azért ébredek fel, hogy éljek, és nem csak azért, hogy létezzek. "

Az első rész olyan is-is volt nálam, tetszett is meg nem is, a második pedig határozottan nem. 
Azért kezdtem el olvasni, mert még kb két évvel ezelőtt faltam a romantikus könyveket, azóta meg egyszerűen sosincs kedvem hozzájuk. 
Igaz ez inkább erotikus, de ott volt az is, hogy a film nagyon nem tetszett, és több helyen olvastam, hogy a könyvben teljesen máshogy alakulnak a dolgok, más a sorrend, stb. 
Úgyhogy gondoltam miért ne, és hát befejezem, annak ellenére, hogy a második rész problémás volt, mert mostmár hajt a kíváncsiság. 


Egyszerűen még mindig irritál, a közönségesség, ami jellemző erre a regényre, de Laura karakterét mostmár egyszerűen elviselhetetlennek éreztem. 
Csúnya ezt kimondani, de ha létezne, és ismerném, nem bírnám elviselni. 
Nincs semmi személyisége, dögunalmas, az egyetlen aminek köszönhetően beleillik a regénybe, az a lengyel tüzessége, amivel Massimot küldi el melegebb éghajlatra, meg a szexuális parádéja, amivel maga mellett tartja a férjét. 


Közben persze sosem elég neki egy férfi, és aki látta a filmet, tudja, hogy volt Nacho, de nem csak ő hanem mások is, és nem fér a fejembe, hogy hogy érezhetsz TERHESEN egy egy éves kapcsolat mellett ilyen jellegű szexuális vágyat más férfiak iránt. 

Azt sem tudta soha, hogy mit akar, összeszedetlen, valami mentális probléma van, élvezi ha semmibeveszik (persze, ez is adja a könyv lényegét), és nem éreztem, hogy bármi más érdekelné, mint a szex, és a ruhák. 

Nagyon szerettem volna, ha tudok ilyen jellegű könyvet pozitívan értékelni de így nagyon nehéz. Nem gondolom, hogy az erotikus regények követelménye, hogy legyen felszínes, és klisés. 

Nagyjából 45%-ig 3 oldal hiszti volt Laura vagy a barátnője Olo részéről, majd 3 oldal szex, és ez váltakozott majdnem a végéig, én pedig amikor láttam, hogy szexjelenet van, átlapoztam. 

Azért mert közben SEMMI DE SEMMI nem történt. Egy házasság, egy terhesség, meg egy kis maffiózós lövöldözés, meg a szívdöglesztő exekkel való harcolás.
A vége fele kezdett izgalmas lenni, de a végén mégjobban megutáltam Laura karakterét,és ez sokat elvett az élményből.
Nem tudom mit tud kihozni ebből a befejezés, de nagyon oda kell tennie magát, hogy végezetül pozitívabban értékeljem a trilógiát... 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése