" De ez az érdekes az emberekben, Lock. Csak mert valami lehetetlen, nem tart vissza attól, hogy megpróbáljuk."
Még a tiktok dobott fel erről a regényről egy írói ajánlót, kifejezetten a magyaroknak címezve, és az alap ötlet miszerint egy MI (mesterséges intelligencia) és nyomozók együtt dolgozzanak már lezárt, de nem megoldott bűntényeken, azért, hogy vajon a MI segítség lehet e a megoldásban, kifejezetten tetszett.
Ezt tovább küldtem egy ismerősömnek, aki meg is rendelte nekem a könyvet, hogy együtt olvassuk el (ezért is szuperek a könyvmoly barátok) így jutott hozzám el a regény.
Nagyon sokszor hallottam mostanában arról, hogy a mesterséges intelligencia milyen módon fog változtatni az életünkön, és arról is, hogy idővel átvehet szakmákat az embertől. Ez részben ijesztő is, de részben érdekes is, hogy milyen módon lenne megoldható.
A történet szerint egy fiatal professzor csalódik a rendőrökben, ezért úgy dönt létrehoz egy MI-t (mesterséges intelligenciát) amely reményei szerint átvehetné a rendőrök helyét.
Elnevezi Lock-nak. Lock egy karóra külsejét kapja, melyen egy gomb megnyomásakor holografikusan megjelenhet.
Mivel a terméket tesztelni kell, így Lock bekerül egy kísérleti kutatásba, mely azt vizsgálja mennyiben javíthat a MI a rendőrök munkáján.
A projektet Kat felügyelő vezeti, aki nagyon nem örül annak, hogy egy géppel kell együtt dolgoznia. Rengeteg vitát és feszültséget generál, hogy Lock nem képes behódolni a főnökének, illetve, hogy megkérdőjelezi a döntéseit, megfigyeli az életét, és sok hibát vét a családtagokkal lévő kommunikációban, hiszen Lock nem tökeletes, de a mélytanulási fázisnak köszönhetően idővel egyre jobban teljesít.
Egy nyomozás keretein belül ez főképp érdekes, hiszen a MI sokkal gyorsabban képes adatokat gyűjteni, s kielemezni azokat, de a rendőri munkába bizony beletartozik a sok évnyi tapasztalat is.
Ha egy gépnek kell egy embert megértenie, az szinte lehetetlen feladat, pedig sokszor pont emiatt van jó tipp egy nyomozás során.
A gép logikus, az embert sokszor vezérlik az érzései, a könyv pedig arra keres választ, hogy szükség van e érzelmekre a munkában, vagy egyszerűen elég a számokra hagyatkozni.
A számítógép nem korrupt, nem lefizethető, sosem fáradt, sosem mérges.
Összevetve ezt az érdekes krimi szállal, a jól kiépített karakterekkel, ez a könyv jó volt.
Aprónként csepegtette az információkat, az egyetlen dolog aminek nem örültem, hogy az eltűntek gondolatait is egy időben olvashattuk a keresésükkel, és emiatt a könyv felénél már az ember tudta vagy legalább sejtette mi történt az áldozatokkal.
Bár így is megérte tovább olvasni a rendőr&gép közös munkája így is érdekes volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése