Rachel Loppincott - Five ​Feet Apart

Szerethetsz valakit, akihez sosem érhetsz hozzá?
Stella Grant élete minden pillanatát pontosan megtervezi.
 Cisztás fibrózissal küzd, és egyedül egy új tüdő adhatna neki egy kicsit hosszabb, könnyebb életet. Mindig szigorúan három lépés távolságot kell tartania más betegektől, és ő nem olyan, aki kockáztatni merne. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe a vad Will Newman, akinek rakoncátlan tincseitől és csodás kék szemétől Stella gyomra azonnal szaltózni kezd. Azonban a fiú éppen az, akitől a lánynak mindenképp távol kéne tartania magát, hiszen már a lehelete is életveszélyes lehet a számára. De mi van, ha a szívük és zsigeri vágyódásuk egyre közelebb húzza őket egymáshoz? Ha csak egy kicsit lefaraghatnának a távolságból… Vajon két lépés tényleg olyan veszélyes lenne, ha egyszer csak így nem törik össze a szívük?

A könyvfesztiválon járva úgy gondoltam lecsapok erre a könyvre mert annyi embernél láttam mostanában és annyi a pozitív vélemény, gondoltam ezzel nem lőhetek mellé. 

Hazaérve el is kezdtem olvasni... háát... nem azt nyújtotta amit szerettem volna.

Ennél a könyvnél én nagyon mellélőttem, ezer ember szeretete után is azt gondolom, borzalmas volt. Nos ez szubjektív vélemény nyilván csak azt tükrözi ismét, hogy mennyire kezdek kinőni az ilyen agyontolt hype történetekből. 

Például amikor a Twilight mánia volt - aztán sorra minden író tolta ki a vámpíros könyveket... Igazán kevés író tudta viszont felülmúlni Anne Rice-t például vagy akár az Alkonyatot is. 

Minden csupán botrányos másolat volt ezek mellett na és pontosan ezt éreztem ennél a könyvnél is.

Egekbe emelünk valamit ami valójában már unalmas. 

Az első ilyen témájú könyvem a "Minden, minden" volt aminél megfogadtam, hogy soha többé ne kerüljön ilyen könyv a szemem elé mert az is hasonlóan gagyi volt, de aztán kijött az Éjjeli napfény ami viszont egy nagyon kellemes csalódás. 

Így hát három a magyar igazság gondoltam, most ugrik a majom a vízbe, hogy mennyire működőképes alap is ez. 

Nem az, azt gondolom. 

Nem tetszett mert ez a könyv vegyített mindent amit utálni lehet egy könyvben. 

1. Unalmas karakterek 

2. Rövid történet - ami miatt kiismerhetetlen karakterek 

3. Unalmas alap sztori 

4.A történet totális elvágása, nem megfelelő lezárása. 

4. Hiánya mindenféle kíváncsiságra sarkalló részletnek

5.Dráma dráma hátán, de annyira dráma ami már szinte hihetetlen. 

 Boring...Boring...Boring...

Szeretném egy picit kifejteni mit miért és hogyan... 

Unalmasak voltak a karakterek, mert a könyv annyira rövid volt, hogy a szereplők természetét és lelkét lehetetlen lett volna ennyi idő alatt kiismerni. Az egész könyv eleje annyiban kimerült ki milyen gyógyszert szed, mikor, miért.

Annyit kaptunk, hogy Stella egy irányítómániás, rendmániás de egyébként jó lelkű lány. Ennyi. A szülei elváltak a testvérével pedig... khm... dráma hegyén hátán, hogy a nem elég, hogy főszereplőnk beteg még a testvére is életét veszíti egy ... szikla ugrás után? vagy valami ilyesmi. Really? 

Will? Will a tipikus beleszarok mindenbe, itt ülök a kórházban de csak azért mert még nem töltöttem be a 18. életévemet és a gonosz anyám akit csak saját magával foglalkozik rákényszerít. 

DE! Aztán jön a mindent felborító szerelem egy tornacipős kócos lány iránt, akiért megéri megváltozni.

Tipikus romantikus alap - adva a különleges női szereplőt aki jó útra téríti a rossz fiút, aki csak azért rossz mert szörnyű lelki traumák érték de egyébként meg egy csoda. 

Az elején ÉS! az egyetlen pozitívum amit eltudok mondani, tetszett az írónő stílusa. 

Idéznék is nektek egy rövidke részletet: 

"A két egyforma, ovális forma minden szegletéből szirmok törnek elő halvány rózsaszín, mélyfehér sőt még hangakék színekben is.Valahogy mindegyik egyedi, vibrál, mintha örökké virágoznának. Néhány virág még nem nyílt ki, érzem bennük az élet ígéretét, ami arra vár hogy kibontakozzon az apró bimbókból az ujjam súlya alatt.Azok a kedvenceim. " 

Ugye milyen szép? Nahát ez eddig is tartott. Mint ha az elején még szeretett volna az író egy jő könyvet alkotni, aztán úgy döntött, összecsapja. 

Erre enged következtetni a borzalmas befejezés is. 

Ami nem csak, hogy értelmetlen számomra, mert túl valóságos - és egy könyv azért könyv, hogy megéld a világ nem létező pozitív oldalát - de egyszerűen el lett vágva. Még lapoztam volna tovább - no nem azért mert annyira érdekes volt, de én naív azt hittem az én könyvemből kitépték az utolsó oldalt. 

Tudjátok mint amikor valaki beszél és elkezdi elmesélni, hogy a szomszéd Julcsi kenyérért ment a piacra és akkor.

ennyi. nincs tovább... Mi történt akkor? Ez hiányzott nekem baromira. 

Mivel a két szereplő nem mehetett közelebb egymáshoz 3, 2, vagy 5 lépés távolságnál - a franc sem tudja mert ez is ködös már számomra, így elmaradtak a sokak által kedvelt bizsergetős részek. 

Tudod amikor azt gondolod, hogy csókold már meg te Istenátka! 

De hazudok, mert volt egy ilyen részlet - abból is halálos drámát kellett alakítani. 

Úgyhogy 2 óra alatt, egyetlen mosolyt eresztettem el egyetlen pillanatra, a további sorokat végigszenvedtem. 

Sokszor mondom és gondolom, és igaz is, ilyet én is tudnék írni. Csak itthon nem adják ki boldog - boldogtalan regényét - külföldön meg már nem tudom számít e egyáltalán miről írsz és mit. 

A filmet még nem láttam- sokan mondják detto a könyv. 

Igen egy 2 órás filmre ez pont elég, de egy könyvtől pont azt a pluszt várnád amitől a film egy gyorsított jelenetnek tűnik. 

Ezek után eszem ágában sincs moziba menni sírni, jó nekem a fekete ncore.psszt.

Egy szónak is száz a vége ez a könyv azoknak a tinilányoknak ideális akiknek még a hőn áhított szerelem kialakulhat a focista srác iránt is akivel sosem beszéltek, csak távoli szemlélők. 

Nem felnőtt nőknek akiknek komolyabb testi és lelki közelségre van szükségük a szerelem kialakulásához.

Tipikus példája ez a könyv annak, amikor valaki megtanul írni de nincs hozzá fantáziája így a jól bevált kliséket lövi el. Nem kérek már az ilyen könyvekből. Nem kérek a sablonból. Mert az eredeti mindig jobb.