A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…
A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd’ megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku rá eső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?
Bár húztam vontam az értékeléseket mostanában tekintve, hogy hónapokkal ezelőtt olvastam el a harmadik részt, kimondhatjuk ez az eddigi legjobb.
Az előző részek tartalmazták véleményem szerint azt a bemutatást amire igazán szükségünk van, hogy megszeressük és megismerjük a karaktereket - s most, hogy mindez megtörtént, most jön csak a java.
Az előző részek tartalmazták véleményem szerint azt a bemutatást amire igazán szükségünk van, hogy megszeressük és megismerjük a karaktereket - s most, hogy mindez megtörtént, most jön csak a java.
Nagy ritkaság nálam, hogy sorozatnak állok neki, mert eddig mindig hamar meguntam őket.
De egyszerűen érzem, hogy ez most valami nagyobb, valami több. Pont fordított helyzetben volt mint amit megszoktam. Az első részt néha untam, azóta pedig egyre jobb és jobb lesz a történet.
Ez tényleg valami nagy, mert annyira összetett, annyira belelátunk a főbb karakterek életébe, múltjába.
Az egyetlen dolog ami picit zavart idáig az Celaena hisztije. Nekem nem fért össze a rettenthetetlen orrgyilkos egy kislánnyal, akinek sosincs fogalma arról, hogy mit akar, képtelen rá, hogy elfogadja ki ő, mi a sorsa.
Ebben a részben viszont szerintem hihetetlen karakterfejlődésen esett át - természetesen a jó irányba, így most már azt hiszem, nyugodt szívvel állhatok neki a következő résznek, mert most fog jönni majd a tényleges izgalom, amikor még a felhők is összecsapnak. Így utólag azt mondom minden részt érdemes volt elolvasni, minden résznek más volt a mondandója és a lényege. Ebben a részben képbe került Rowan és a boszorkányok, amik ismét egy pluszt adtak a történethez.
Érdekesség egyébként, hogy az elején minden bajom volt Manon fejezeteitől, nem értettem miért fontos most hirtelen ez, a végére meg annyira élveztem, hogy szinte jobban vártam mint az Aelin és Rowan részeket.
Abraxos kifejezett kedvencem lett, hihetetlenül becsülöm harcos szelleméért, kitartásáért. IMÁDOM.
Mert nem adta fel, mert megmutatta, hogy van alapja a mondásnak... "Kicsi a bors de ERŐS"
Hamarosan...
De egyszerűen érzem, hogy ez most valami nagyobb, valami több. Pont fordított helyzetben volt mint amit megszoktam. Az első részt néha untam, azóta pedig egyre jobb és jobb lesz a történet.
Ez tényleg valami nagy, mert annyira összetett, annyira belelátunk a főbb karakterek életébe, múltjába.
Az egyetlen dolog ami picit zavart idáig az Celaena hisztije. Nekem nem fért össze a rettenthetetlen orrgyilkos egy kislánnyal, akinek sosincs fogalma arról, hogy mit akar, képtelen rá, hogy elfogadja ki ő, mi a sorsa.
Ebben a részben viszont szerintem hihetetlen karakterfejlődésen esett át - természetesen a jó irányba, így most már azt hiszem, nyugodt szívvel állhatok neki a következő résznek, mert most fog jönni majd a tényleges izgalom, amikor még a felhők is összecsapnak. Így utólag azt mondom minden részt érdemes volt elolvasni, minden résznek más volt a mondandója és a lényege. Ebben a részben képbe került Rowan és a boszorkányok, amik ismét egy pluszt adtak a történethez.
Érdekesség egyébként, hogy az elején minden bajom volt Manon fejezeteitől, nem értettem miért fontos most hirtelen ez, a végére meg annyira élveztem, hogy szinte jobban vártam mint az Aelin és Rowan részeket.
Abraxos kifejezett kedvencem lett, hihetetlenül becsülöm harcos szelleméért, kitartásáért. IMÁDOM.
Mert nem adta fel, mert megmutatta, hogy van alapja a mondásnak... "Kicsi a bors de ERŐS"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése