2019. június 28., péntek

Középszerű nyári történet ► Laura Silverman - A lány a vízből



Az óceán felől érkező szellővel a hajában és homokkal a lábujjai közt, Anise alig várja, hogy a gimi utolsó éve előtti nyarat szörfözéssel töltse és lóghasson a barátaival a parton. Santa Cruz nem csak az otthona, hanem a szíve csücske. Ám amikor a nagynénje, egy egyedülálló anyuka komoly autóbalesetet szenved, Anise kénytelen búcsút inteni Kaliforniának, hogy segítsen gondját viselni a három unokatestvérének.
A kontinens belsejében található Nebraska az utolsó hely a világon, ahol Anise lenni szeretne. Természetesen szereti a családját, de nehéz neki hátrahagynia a múltját, amikor abban a házban kénytelen lakni, ahol az őt elhagyó anyja töltötte a gyerekkorát. És az otthon maradt barátai minden Instagram poszttal látszólag egyre messzebb kerülnek tőle.
Aztán találkozik Lincolnnal, egy karizmatikus, egykarú gördeszkással, aki ráveszi, hogy a szörfdeszkáját gördeszkára cserélje. Néha az egyetlen módja, hogy az ember talpra álljon, ha továbblép.



Ez nem az a könyv amit újra olvasnék bármikor. Amit alig vártam, hogy olvassam, annyira bekapott a történet. Nem az a könyv ami magával ragadott és faltam a lapokat. Ez az a könyv ami kikapcsolt egy kicsit, amikor éppen nem untam. 



Képtalálat a következőre: „santa cruz ocean”
Az elején megismerhetjük Anise-t aki a szörfözés szerelmese, egy gyönyörű helyen él Santa Cruzban és csodálatos nyárnak néz elébe a barátaival, akik közül többen egyetemre mennek a világ másik felére így ez az utolsó nyár amit igazán együtt tölthetnek. 
Aztán Anise édesapja közli, hogy el kell menniük egész nyárra Nebraskába, hogy az unokatestvéreire figyeljenek míg édesanyjuk felépül egy balesetből. 
Képtalálat a következőre: „nebraska”
Természetesen nem lelkesedik a lány az ötletért hiszen Nebraska csupa beton és egy borzalmas hely az ő óceánjához képest. Nem beszélve arról, hogy megcsókolta Ericet a legjobb barátját mert úgy érezte többet akar és szereti a fiút. 

Aztán Nebraskába érve hamarosan minden megváltozik, találkozik egy sráccal aki megtanítja gördeszkázni és hirtelen elkezdi szeretni a helyet. 


Talán ez volt a legnagyobb problémám. 
Santa Cruz érdekes volt számomra, vágyom az óceánhoz nyilván én is, ilyenkor nyáron szinte fájdalmas otthon ülve ilyesmit olvasni. 
De ahogy a könyv a víz morajlásáról, a sós levegőről és a sirályokról írt picit én is úgy éreztem ott vagyok. De itt nem történt ezen felül semmi. Betudtam annak, hogy lassan indul be. 

Míg nem érkeztünk el Nebraskáig ahol már szinte az egész ott töltött idő, hiszti és kalamajka volt számomra. 

Nem békültem ki valahogyan Lincolnal akármennyire is szerettem volna. 
Szerintem az írónő sajnáltatni akarta ezt a karaktert. 
Túlságosan is. Hiszen Lincoln egy néger srác akit az édesanyja nem akart, így még születéskor ott hagyott így ő örökbe lett adva.
Ezenfelül születéskor a karját is elveszítette. 


Aniset próbáltam megérteni de nem ment. Megcsókolja a legjobb barátját az utolsó napon amit otthon tölt aztán többet szinte tudomást sem vesz róla. Új hely - új pasi. Minden más el van felejtve. 

Elkezdte totálisan letojni a barátait aztán végig azon aggódott mi lesz ennek a következménye ha hazamegy. 

Meg az édesanyja miatt aki fel - fel bukkan 2-3 évente egyszer majd újra eltűnik és mindent maga mögött hagy, s hogy ő mennyire nem akar olyan lenni mint az anyja. 

Lincoln számomra olyan semmi volt. Felületes talán ez a legjobb szó rá. 
Nem voltak mélyen szántó beszélgetések. A kapcsolatuk nem volt megnevezve és nem is jövünk rá mi történik majd a nyár után.

Másolnék be remek idézetet, hogy picit feldobjuk ezt a posztot de még csak az sem volt a könyvben. Talán valami olyasmi rémlik, hogy az otthonod ott van ahol a barátaid, de semmi mást nem tudnék felhozni. 

Száz szónak is egy a vége, nyaralás során az ember ha nem akar mélyenszántó gondolatokról olvasni, akkor elmegy ez a könyv unaloműzésnek. De nem világmegváltó az biztos. :) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése