Sarah Perry - Melmoth

 Sarah Perry - Melmoth

Fülszöveg:
Helen ​Franklin húsz évvel ezelőtt szörnyű bűnt követett el, amit azóta sem tud magának megbocsájtani: lelkében a felejtés és az emlékezés erői küzdenek.

Furcsa kézirat kerül a kezébe. Az emberi történelem legsötétebb fejezeteiről szóló dokumentumokat tartalmazza, melyek egy fekete ruhás, könnyező szemmel és vérző lábakkal megjelenő árnyalak legendájáról szólnak. Ő Melmoth, a Tanú, egy különös szellem, aki a Földet járja szüntelen a bűn és bűnhődés megtestesítőjeként.
Akinek Melmoth megjelenik, választania kell: vagy együtt él bűnével, vagy megsemmisül, és az időtlen magány és sötétség kárhozatába vezet útja… Helen úgy érzi, Melmoth őt is gyerekkora óta figyeli… a múltjával való szembesülés pedig fontos választások elé állítja.
Kitűnően megírt, lebilincselő történet a kegyelemről, a megváltásról, a szeretetről és a konfliktusok kezeléséről.
Az essexi kígyó sikerszerzőjének legújabb regénye!

Ha érdekel a bejegyzés kattint a "tovább olvasom" felületre! 

Véleményem:
Nekem ez volt az első könyvem az írónőtől, bár megvan az Essexi kígyó is, azt még nem olvastam, ennek jobban megfogott a története. 

Az ötlet miszerint Melmoth - a bűn és bűnhődés "szelleme" avagy maga a bűntudat, aki véres lábbal járja a világot minduntalan, és társat keres maga mellé, mert mindenhol kitaszított, fantasztikus. Melmoth karaktere egy bibliai legendára épül. Ő az aki figyel, és érzed, hogy figyel, de sosem látod őt csak a szemed sarkából. Ám ha megjelenik neked, akkor könyörtelenül szembesít minden bűnöddel, miután azt érzed, hogy nincs jogod ezen a földön létezni mitöbb, megmutatja neked a világ szőrnyűségeit, s ezek után nem is akarsz majd ezen a földön létezni. 

Nagyon tetszett a történet elmesélésének a módja, ahogy naplókból és összeszedett dokumentumokból rajzolódott ki előttünk minden, miközben a jelenben is nyomon követhettük Melmoth hatását a karakterekre.

A helyszín megválasztása is szuper, azt gondolom Prága tökéletes egy ilyen történethez.  

De... Direkt választottam ezt a képet. Azt mondják a Melmoth egy érzés. Való igaz, na de mégis milyen? Olyan volt olvasni ezt a könyvet mintha fekete felhők gyűltek volna körém, lehangoló volt. Amikor a fekete felhők megjelennek a fejed felett, várod a vihart. Mert a fekete felhő vészjósló. Aztán ez a vihar megérkezik, és dörög, villámlik, dühöng majd elcsitul. Miután elcsitult, magával viszi az érzéseket amiket a vihar iránt tápláltál. (Félelem, izgalom stb...)

 De ez a könyv nem olyan volt, mint egy viharos nap, ez inkább olyan volt, mint amikor egész nap borús az idő. Nincs tőle jó kedved, nem történik semmi, csak fáj tőle a fejed. 

Sokszor vettem észre magamon, hogy eluntam a történetet, ami egyébként nagyon jól indult, csak egyszerűen, mintha elérkeztünk volna a közepénél a maxhoz, ami ettől a történettől kitelik. Utána nem haladtunk lefelé a lejtőn ám de felfelé sem. Megálltunk ott ahol voltunk, és én azt hiszem a várakozást utálom a legjobban. 

Szóval azt gondolom, egyszer el lehet olvasni, egy olyan napon amikor tudsz mit kezdeni ezzel a hangulattal, de nem olyan könyv amit többször újraolvasnék. Vegyes érzések kavarognak bennem, szóval ez számomra olyan erős 3-as.

"...és Melmoth magányos, társra vágyik, ezért aztán cellákat, elmegyógyintézeteket, kiégett házakat, csatornákat keres fel - és a füledbe suttog, dúdol, és mindig tudja a nevedet. Vagy követ, amerre mész, utakon és sikátorokban a sötétben, vagy meglátogat éjszaka, és várakozón ül az ágyad végén - el tudod képzelni, ahogy megérzed a lesüllyedő matracot, a megmoccanó lepedőt? "

Értékelésem:
★★★