"Boldog napok, melyeket akkor tudunk igazán értékelni, amikor már elmúltak."
Már nem egyszer olvastam Musso-tól, mindig szívesen nyúlok a regényei felé. Egyrészt azért mert rövid történetek 2-3-400 oldal, izgalmas, és mindig kicsit más, már ha a műfajt is tekintjük. Az "És azután" pl inkább romantikus - misztikus regény volt, Az írók titkos élete pedig krimi. A következő a "Holnap" lesz, ezt már eldöntöttem, szóval ez is mutatja, hogy mennyire kedvelem az író munkásságát.
Bár ez a történet nem volt rám akkora hatással, mint az előző, de az biztos, hogy kellemes és izgalmas olvasmány volt.
Ha érdekel a bejegyzés kattints az "olvass tovább" felületre!
Guillaume Musso tanulóként kezdett írni.
1993-ban több hónapot töltött az Egyesült Államokban, ez meghatározó élmény volt számára. A Nizzai Egyetemen közgazdaság-tudományból szerzett diplomát, majd Montpellier-ben folytatta tanulmányait.
2001-ben jelent meg első regénye, a Skidamarink. Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója.
Az Ott leszel? című regényét huszonöt nyelvre fordították le, csupán Franciaországban több mint egymillió példányban kelt el, ahol huszonöt héten át vezette a sikerlistákat, világviszonylatban pedig közel nyolcmilliónál tart.
Nem nagyon vagyok oda a krimiért, inkább a thriller áll közelebb hozzám. De azért néha - néha bevállalom. Most a romantika és a misztikus elemek helyett, kaptunk egy kis történelmet, a délszláv háború keretein belül.
A történetben mégis az írás volt a só, ami szerintem megfoghatott más olvasót is, hiszen tudjuk, hogy nem csak egy adott könyvet szeretünk, hanem ha az tetszett, akkor az írója is érdekel, mi több aki nagy könyvmoly már biztos elgondolkodott azon, milyen lenne ha ő maga is írna.
A regény főszereplője Nathan Fawles aki a karrierje csúcsán úgy dönt, nem ír többet, nem ad több interjút, és egy csendes szigetre költözik.Persze a rajongók nem tudják olyan könnyedén elfogadni ezt a tényt, és elkezdik Fawles-rejtélynek hívni az író viselkedését.
Mindeközben Mathilda a fiatal újságírónő megjelenik Nathannél és azzal áll elő, hogy majd ő elmesél neki egy történetet, amit biztos, hogy megakar majd írni.
A történet egy elhagyott fényképezőről, és a rejtélyes fotókról fel is kelti Nathan figyelmét, de hogy a dolog ne legyen egyszerű, közben egy gyilkosság is történik, egy fiatal nőt brutálisan meggyilkolnak majd egy fához szögelik. Mivel a gyilkosság nem jellemző a nyugodt kis szigetre, az egész lakosság kiborul a történtek után, Nathan pedig úgy érzi Mathilda történetének köze van a gyilkossághoz, csak arra nem jön rá, hogyan kötődik mindez hozzá.
Sajnos a partra sodort nő egy hiba a fülszövegben...
Bár vegyesek a véleményezések a könyvvel kapcsolatban, szerintem ez egy gyorsan olvasható, izgalmas és csavaros történet volt. Talán túlzottan is csavaros. Sokan írták, hogy az utolsó fejezet nem kellett volna, szerintem sem. De ettől eltekintve megéri elolvasni, hiszen már-már én is azt hittem, néhány pillanatra, hogy ez egy nagyon is valós sztori.
A karaktereket nem kedveltem túlzottan, talán a rövidsége miatt nem volt idő kötődni hozzájuk. Persze a gyilkosság körülményeit is kilehetett volna jobban fejteni. Mindenesetre nekem tetszett, bátran ajánlom nektek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése