Minden nap egy új test. Minden nap egy új élet. Minden nap új választások. Amióta csak A emlékszik, az élet azt jelentette, hogy minden nap más ember bőrében ébred, és a nap végéig kénytelen annak a valakinek a testében élni. Mindig azt hitte, hogy senki hozzá hasonló sincs a világon.
Azonban A tévedett. Vannak mások.
A már megszenvedte az olyan erős érzelmeket, mint a szerelem vagy a magány. Most viszont még vár rá, hogy megtudja, milyen extrém irányokat vehet ezek hiánya az életben – és hogy milyen felfedezni, hogy nem egyedül van a világon.
A Majd egy napban David Levithan még mélyebbre visz minket A, Rhiannon és Nathan életébe, valamint azéba, akit ők Reverend Poole-ként ismernek, valamint még mélyebb kérdésekkel kerülünk szembe, mint a Nap nap után vagy az Egy másik nap során: Mi a lélek? És mi tesz minket emberré?
Annyira de annyira vártam ezt a könyvet, mivel ez az előző rész értékelésében (amit ITT olvashattok) meséltem nektek arról, hogy egy függővéggel zárult, és én hoppon maradtam. Imádtam a történet egyediségét, na de lássuk, megérte e várni a befejezésre...
A válaszom NEM! Sajnos abszolút nem. Pont azért szerettem a második részt mert a romantika volt középpontban, attól függetlenül, hogy adott volt az egyedi alapsztori is.
Ettől még a könyv nem lenne rossz, hogy nem ezt nyújtotta, hiszen leginkább "A" különböző testeinek életéről volt szó, illetve betekintést nyerhettünk olyanok életébe is, akik hasonlóan testvándorlók mint "A". Tehát akit ez a rész érdekelt jobban, az most biztosan örült volt HA.
Ha nem lett volna ennyire katyvasz és átgondolatlan ez az egész.
Gondolok itt a karakterekre, akiket egyébként kedvfüggően hozzánk vágott az író egy saját fejezettel, vagy gondolok itt "X"-re aki szerintem nevetséges volt. Tipikusan fennállt az az alap, hogy "X" nagyon rossz "lélek", "A" pedig nagyon jó. De ez nem igaz, ez nem így van, mert mi emberek nem vagyunk csak jók vagy csak rosszak. Ezért nem szerettem ano hófehérkét sem, mert a tökéletes szeretet tengertől és a hibátlanságtól felfordult a gyomrom.
Akik viszont a legkevesebb részletet kaptak a könyvben, pont azok a testvándorlók voltak, akik egyébként a jó és a rossz közepében álltak. Igen is volt aki megmaradt egy testben és nem érezte magát tőle szemétládának. Felismerte a hibáit, de nem volt rossz ember.
Az ilyen részeket azért picit élveztem, de tényleg kevés volt ahhoz, hogy ettől egy könyv jó legyen.
Az egész történet alatt azt éreztem, hogy csak a felszínt kapargatjuk, hogy el lett sietve ez az egész.
Talán amikor Rhiannon végre találkozott "A" -val akkor izgalmasabbá vált számomra, sokan meg is jegyezték Rhiannon karakterének fejlődését, amiben volt valami ráció, de ez hamar elillant, megint ott tartottam, hogy nem tartunk sehová, untam, és ha mélyen belegondolok, nagyjából ugyanott lyukadtunk ki a végén, mint ahol az előző rész elején tartottunk. Úgy érzem ez a történet semmivel sem adott többet nekem mint az előző.
Szerintem ez most nem sikerült Davidnek amit tényleg sajnálok mert volt egy jó alap ötlete, a könyvnek pedig tényleg volt mondanivalója, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.
"A" megpróbálta elengedni Rhiannont, távol, új életet kezdeni, ha ez egyáltalán lehetséges az ő esetében. Természetesen Rhiannonnak nem sikerült elengedni "A"-t. Sokat gondolt rá és szerette volna ha újra felbukkan és lehetőséget kap, hogy beszéljen vele.
Közben "A" megannyi életéről olvashattunk, olyanokról akiknek nincs otthonuk, vagy akik nem merik kimondani a véleményüket, akik rossz családi háttérrel rendelkeznek, akiket bántalmaznak.
Végig ott lebegett a fejünk felett a titokzatos "X" akiről tudhattuk, olyan mint "A" - testvándorló - lenne, ha akarná, hiszen ő úgy érzi teljesen rendben van, hogy tovább marad egy testben mint kellene, sőt tesz is róla, hogy ezt az időszakot megkeserítse az illetőnek.
"X" nem nyugszik addig amíg "A" rá nem jön, hogy az ő nézőpontja a helyes, illetve, hogy akár világuralomra is törhetnének, ha olyanok mint ők - összefognának.
"A" persze nem akar ezzel foglalkozni egészen addig amíg úgy nem érzi, Rhiannon bajba kerülhet ha valaki nem állítja le "X" tevékenységét, úgyhogy bele megy a találkozóba, s iszonyatosan meglepődik mert "X" sokkal jobbnak tűnik, mint ahogy gondolta.
Na de valóban így van?
" Elveszettnek érzem magam itt bent.
Elveszett vagyok, és többé nem hagyhatom figyelmen kívül a legveszélyesebb kérdést:
Mi lesz akkor, ha azt akarom, hogy megtaláljanak? "
Elveszett vagyok, és többé nem hagyhatom figyelmen kívül a legveszélyesebb kérdést:
Mi lesz akkor, ha azt akarom, hogy megtaláljanak? "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése