RACHEL GIVNEY - SZERELMES JANE

 "Tudta, hogy a legdrágább gyémántok óriási nyomás alatt formálódnak, és a kínlódás idővel meghozza a gyümölcsét."

Számomra is meglepő, de ez a hónap rengeteg jó könyvet tartogatott számomra, valahogy mindig sikerült jól választanom, és ez felettébb igaz Rachel Givney regényére is. Egyszerű kis limonádénak képzeltem, de ennél sokkal több volt. Mi történne, ha Jane Austen, a híres és klasszikus író a mi világunkba kerülne, és gyermeki csodálattal vizsgálná a 21 század rejtelmeit? 
Az biztos, hogy humoros lenne mint amilyen a könyv is volt, és bájos mint ahogyan Jane is volt. 

A két legjobb szó erre a történetre. Humoros és bájos. 

Vajon mindenkinek van egy kirendelt út az életében? A sors keze? Megvan írva, hogy valaki sikeres legyen, de boldogtalan, vagy kevésbé legyen sikeres az életében, de a szerelemben annál inkább? 

 Járhat a siker és a szerelem párban? Balgaság lenne azt gondolni, hogy mindent megkaphatunk amit szeretnénk. 

A történet szerint, Jane nem talál párt magának, mivel akkoriban, a férjtelenség társadalmi kirekesztettséggel járt együtt, nem segített a lányon az sem, hogy korosodni kezdett. Évről évre nehezebb dolga volt, a kérők szép lassan megfogyatkoztak, és a helyüket a szülői nyomás illetve a magány váltotta fel. Jane nem bánta, ha egyedül volt, ha választania kellett egy jó regény, vagy egy társadalmi esemény között, gondolkodás nélkül az előbbit választotta. 
Az írás és a természetben való céltalan bolyongás volt a hobbija, ami nem segített neki a pártalálásban, hiszen a 19 században, jobb volt, ha egy nő butuska, s inkább a ruhák érdeklik, nem a könyvek. 

Mikor nem sikerül, az utolsó próbálkozása sem az eljegyzésre, egy asszony, egy címet ad neki, és biztosítja róla, hogy aki várja, majd segít neki megtalálni az egyetlen igaz szerelmet. Jane kockáztatva a jóhírét, lovaskocsiba száll, Londonba utazik, ahol egy idős hölgy káposztákkal, varázsigét ad a kezébe. Ez a varázsige pedig Jane-t egészen a 21 századig, azaz napjainkig repíti. No de ha nincs a saját korszakában, a regényei sosem jelennek meg.A regény azt a fontos kérdést feszegeti, hogy a kedves Jane a tollát vagy a szerelmet választja? Vajon mit áldozna fel? 

Nagyon édes történet volt, a sikerről, a szerelemről, a barátokról, az élet nehézségeiről, és arról, hogy bizony van valami ami a századunkból igen csak kiveszett, ez pedig nem más mint a hit. 
Míg régen minden apróságért boszorkánynak könyveltek el és máglyán égettek halálra, vagy éppen taszítottak mélyvízbe, manapság már ha az ördög állna velünk szemben, őt is csak kiröhögnénk, és kandikamerákat keresnénk a környéken. 

Mosolyogtam, örömmel töltött el, és rengeteg vicces pillanatot okozott, két ennyire eltérő század találkozása, mindkét oldalról nézve. 

Gyorsan peregtek a lapok a kezem között, élvezettel olvastam, így két nap alatt a végére értem, miközben egyáltalán nem vártam, hogy vége legyen. 
Szimpatikus volt a karakterábrázolás, tetszett a nyelvhasználat, és ahogyan fentebb is említettem, a báj, amely körül lengte a történetet. 

A szerelmi szál is csodálatos volt, nem a szexuális vonzalom tartotta életben, és azt hiszem, Jane pontosan azzal csavarta el kiválasztottja fejét, hogy nem szűnt meg nőnek lenni. Nem szűnt meg elvárni a tiszteletet, s megadni azt. És ami nem maradhatott el, az a feláldozás a szerelem érdekében. Rávilágított az első viták okozta kétségbeesésre, és a békülés örömére. IMÁDTAM.

A borító megéri a maximális pontszámot, rég láttam ennyire szépen kivítelezett, és megszerkesztett könyvpéldányt.A kemény borító, bár védőborító nélkül tarthatjuk a kezünkben, mégis elvarázsol az arannyal szegélyezett rózsaszín rózsáknak köszönhetően. Pontosan illik a témához, és a történethez. 
Bár a kiadóval korábban még nem találkoztam, most átnézve, több csodaszép példánnyal is rendelkeznek, így biztosan nem ez lesz az utolsó regényem tőlük. Ahogyan Rachel Givneytől sem, hiszen egyenlőre ez az egyetlen regénye, bízom benne, komolyan megfontolja, hogy további csodákkal kecsegtesse az olvasóit. 

Jane Austen : 

A Hampshire megyei Steventon falujában született 1775. december 16-án. Anyja Cassandra Leight (1739–1827) nemesi család sarja, apja George Austen (1731–1805) anglikán vikárius volt. Nyolcan voltak testvérek, ő volt a hetedik. Öt bátyja, egy öccse és egy nővére volt. Apja plébánosként elég tekintélyes fizetést kapott, de mivel nyolc gyermeket kellett felnevelnie, nem számítottak tehetős családnak.

Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzően hatott az írásra, sőt kiterjedt rokoni és baráti kapcsolatai révén élményei jóval messzebbre jutottak a steventoni parókiánál. Ebből a világból merítette regényeinek helyszíneit, szereplőit és témáját.

1783-ban Jane és nővére, Cassandra rövid időre egyik nagybátyjuk testvéréhez, Mrs. Cawleyhoz költözött, hogy ott tanulhassanak. Mrs. Cawley Oxfordban élt, később pedig Southamptonba költözött. A testvérpárt egy járvány kitörése után hazahozták.

1785–86-ban Jane-t és Cassandrát a readingi Abbey kollégiumba íratták, amely minden bizonnyal hasonlított az Emmában szereplő Mrs. Goddard iskolájára. Jane-t túl fiatalnak tartották, hogy hasznát lássa az iskolának, de anyjuk szerint, „ha Cassandrának fejét vették volna, Jane is levágatta volna sajátját”.

1800 decemberében a hetvenhez közel járó apja hirtelen úgy döntött, hogy visszavonul Bathba, és a rákövetkező évben a család is odaköltözött. Bathban töltött éveik során minden nyáron elutaztak a tengerpartra, és egyik nyaralásuk alkalmával esett meg Jane legtitokzatosabb szerelmi kalandja. Erről csupán annyit lehet tudni, amennyit Jane Austen halála után Cassandra az unokahúgainak elmondott, és még azután sem írtak róla évekig. Míg a család a partvidéken időzött, Jane találkozott egy fiatalemberrel, aki, úgy tűnt, kellően beleszeretett. Cassandra később is elismerően beszélt róla, és úgy gondolta, Jane számára jó parti lehetett volna. Caroline szerint „elváltak, de Jane a lelkére kötötte, hogy keresse fel őket újból.” Ennek ellenére nem sokkal később az ifjú halálhíréről számoltak be.

A sírkő Winchesterben

1805-ben, édesapjuk halála után Jane édesanyjával, nővérével, Frank bátyjával és annak feleségével Southamptonba költöztek, ahol 1809-ig éltek.

1809-től Chawtonban éltek, ahol Edward nevű bátyja egy kis házat bocsátott a család rendelkezésére. Edwardot az a szerencse érte, hogy egy jómódú nagybátyja adoptálta, így a George Austen halála után elszegényedett családot támogatni tudta.

Jane Austen sohasem ment férjhez, bár fiatalon eljegyezte magát Harris Bigg-Witherrel, de az eljegyzést később felbontották.

Jane Austen visszavonultan élt, mert súlyos betegségben szenvedett. Az orvosok előtt akkor még ismeretlen és gyógyíthatatlan Addison-kórban szenvedett, melynek következtében a teste elfeketedett. A betegség elhatalmasodása után már nem járt emberek közé, nővérével folytatott levelezéséből tudhatunk meg sokat az írónő életének ezen szakaszából.

1817-ben még Winchesterbe utazott a gyógyulás reményében, de betegsége olyan előrehaladott volt, hogy július 18-án meghalt. A winchesteri székesegyházban temették el, 24-én.
Forrás: Wikipedia