KISS EDINA - ÉTERTÁNC

"Megbocsátani könnyű.Az nehéz, ami utána jön.Az új valóság."

Talán még október környékén érkezett meg hozzám Kiss Edina új novellás kötete, az Étertánc, aminek iszonyatosan örültem, egyszerűen imádom. 
Meseszép zöld masnival érkezett, az előző ugyanilyen kék design-t kapott, és egyszerűen annyira imádom ezt a letisztultságot, ami mégis sugall, és hozzáad. 
Egyből a természetanyát láttam ezen a képen, nem is esik messzi tőle, hiszen azt éreztem az új novellás kötetnél, hogy a nőiesség igen nagy szerepet kap. 

A címet is imádom, pontosan úgy ahogyan az Égszínkéket is szerettem. 
Az illusztrációkkal karöltve pedig egyszerűen tökéletes! 
Annyi de annyi érzést és gondolatot ad át, hogy nehéz elmenni mellette. 
Ismét tanulságos volt, ismét könnyű volt beleképzelnem magam a szituáiókba. 
Lekötött, mitöbb magával ragadott.

Azt szeretem a legjobban ezekben a rövid történetekben, hogy egyszerűen olyan mintha én is ott lennék, elgondolkodnék azon, vajon ugyanígy cselekednék e, mit tennék, ha ez az én történetem lenne, és azt hiszem ez azért van, mert Edina rendkívül jól át tudja adni, amit mondani akar. 
Kevés ember képes erre, ennyire jól, és nem kellenek ehhez hatalmas fondorlatok, mert ez nem az a műfaj. 
A lélekre hat, és mindenkinek szívből ajánlom, aki képes a lelkét beleadni egy olvasmányba, mert pontosan ezt kapja vissza az írónőtől is.
Megmutat más távlatokat, gondolatformákat. 

Az előzőnél az volt a kedvenc novellám, amikor meglepett. Meglepett, mert egy házas nő készült egy randevúra, és persze én egyből arra gondoltam, hogy na szép... megcsalja a férjét. Gyakran teszünk így, előre ítélünk. 
Aztán jött a koppanás, amikor a randevú a férjjel volt és én hirtelen teljesen más szemszögből kezdtem el látni az egészet. Egy jó kapcsolatot láttam, főleg azért, mert két ember évek után sem lusta színt vinni az ellaposodott mindennapokba. 

Ebben pedig az amikor a fa, mely évek óta nézi végig generációk felnővését, egy saját szemszöget kapott. Amikor hintát kötünk rá, felmászunk rá, vagy a szomszéd után leselkedünk, esetleg sírunk a tövében, nem gondolunk arra, hogy egyszer a fa is megöregszik, pont ahogy mi, kivágjuk, és elmúlik, de ott volt mindig, amikor szükségünk volt a természetre. Emlékszem kinéztem a kertbe, és arra gondoltam a nagy vérfa ami a közepén áll, vajon mit láthatott mielőtt én költöztem ide.
Tavasszal beborít a rózsaszín szirmaival, majd vérvörössé vált, ami néha ijesztő külsőt kölcsönöz neki, de ezután gyümölcsöt hoz, aztán elhullajtja a leveleit, és mindig újra kezdi. 
Igaz árnyékos a lakás, de a novella után nem bánom, mert időtlen idők óta itt van, és egészen másképp látom a különlegességét mint eddig. 

Szóval megint egy olyan könyv ami hozzám adott, és nagyon remélem nem ez volt az utolsó, hogy Edina novelláskötetét tarthatom a kezemben. 

Várom az új történeteket, úgyhogy hajrá, nagyon szeretem amit csinálsz, és köszönöm a lehetőséget!!!