Lois Duncen interjú a Locked In Time könyvéről!

 Mint tudjátok szinte minden Duncan könyv végén interjú található amit általában el is hozok nektek. Ha érdekel titeket az írónő mit mond a könyvről, illetve a munkássága, akkor olvassátok el ti is! :)
Lois Duncennel az Időbe zárva című regény kapcsán Malinda Lo beszélgetett, aki maga is Young adult könyveket ír.

Malinda: Először is Lois, be kell vallanom, hogy nagy rajongód vagyok.Tinilányként az összes könyvedet olvastam, amihez csak hozzáfértem.

Lois:Köszönöm.

Malinda:Igazán hátborzongató könyveket írsz, megvan az a csodás tulajdonságuk, hogy kiráz tőlük a hideg. Mindennek előtt arra lennék kíváncsi, hogy miért vonzódsz ennyire a természetfeletti történetekhez, és miből gondolod, hogy a tinédzsereknek ennyire jól esik a borzongás? 

Lois: A vonzalom onnan ered, hogy olvasóként az ilyen témájú könyveket szeretem. Szerintem a fiatalok természetükből adódóan keresik a veszélyt.Ez az életkorukból fakad és ha a saját kortársaikról olvashatnak, akikkel valamilyen félelmetes dolog esik meg, lehetőségük adódik közvetett módon átélni az ilyen helyzeteket anélkül, hogy bajuk esne. A mai kamaszok már a televízión és a videójátékokon edzőttek, de amikor még az Időbe zárva eredeti verzióját írtam, más világ volt.

Malinda:Gondolod, hogy akkor 1985-ben, a populáris kultúra kevesebb veszélyt tartogatott?

Lois:Azt gondolom, hogy szelídebb világot éltünk, és a fiatalok védettebbek voltak. De a varázslat, mint téma, már akkoriban is megjelent a könyvekben, sőt korábban is. Ott volt a Mary Poppins, az Óz a csodák csodája, vagy az Oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény. De én egy picit továbbgondoltam a témát azzal, hogy kamaszoknak szóló, valószerű történetbe ágyaztam, ami annak idején szerintem újdonság volt.

Malinda: Nem sok hasonló regényre emlékszem akkoriból. Gondolod, hogy a könyveid tényleg ennek a lidérces atmoszférának köszönhették a sikerüket? 

Lois:Igen.

Malinda:Beszéljünk most kicsit arról, hogyan született az Időbe zárva.Tény, hogy nagyon sok könyvet írtál, úgyhogy nem tudom, mennyi mindenre emlékszel velük kapcsolatban...

Lois:Igen, de ez az egyik kedvencem.

Malinda:Miért éppen ez? 

Lois:Maga az alapgondolat, hogy valaki időhurokba kerül, ami örök életre ítéli őt, és amin nem áll hatalmában változtatni, egészen elképesztő és meglehetősen félelmetes. 

Azóta már tudom, hogy más is eljátszott ezzel az ötlettel, mégpedig Natalie Babbit az Örök kaland című könyvében. Korábban írta mint én az Időbe zárvát, de akkoriban még nem olvastam. 

Malinda:Sok young adult könyv van manapság, aminek halhatatlanok a szereplői, de ezek a halhatatlanságnak nem az ijesztő oldalát domborítják ki, inkább  pozitív világot festenek róla. Beszélnél még kicsit arról, hogy miért találod a halhatatlanságot olyan rémisztőnek? 

Lois:Az ötlet akkor született meg bennem, amikor az egyik lányom 13 éves volt, és elégedetlen volt a külsejével.Harcolt a pattanások ellen, kicsinek találta a mellét, és utálta, hogy még fiatal a vezetéshez, meg a fiúzáshoz. A dühét pedig rajtam, az anyján vezette le, ahogy a kamaszok szokták. Azzal vigasztaltam magam, hogy ez egy ilyen korszak, majd kinövi, és utána megint jó lesz a kapcsolatunk egymással. És akkor az írók már csak ilyenek feltettem magamnak a "Mi lenne ha..." kezdetű kérdést.

Mi lenne ha mindörökké ilyen rettenetes, mindenért pufogó 13 évest kellene nevelnem, és nem lenne ott a tudat, hogy egyszer majd csak vége lesz ennek az időszaknak? 

És mi lenne ha, még a tetejébe én lennék az oka mindennek? Teljes egymásra utaltságot eredményezne, amiből nem lenne számunkra kiút. Soha nem érne véget. Mindenki akit ismerünk és szeretünk megöregedne, meghalna, mi meg még mindig egymással csatároznánk.Szerintem ez iszonyatosan rémisztő. 

Malinda: Gondolod, hogy Lisette-nek, az Időbe zárva anyafigurájának volt arról fogalma, hogy mibe keveri magát? 

Lois: Nem volt, szerintem csak a rövidtávú előnyökre gondolt.Hát nem lenne jó, mindig bájosnak, szépnek, és fiatalnak maradni? Aztán vélhetően eszébe jutott: Azt azért semmiképpen sem szeretném, ha a gyerekeim öregebbek lennének nálam.Szörnyű lenne végignéznem a szenvedéseiket, és a halálukat. Így aztán megmentette a gyerekeit is az öregedéstől, anélkül, hogy számolt volna a következményivel.

Malinda: Lenne néhány kérdésem a könyveid modernizálásával kapcsolatban is.Mi indított arra, hogy korszerűsítsd őket?

Lois: A kiadüm kért meg rá.Az eredeti kiadóm, a Little, Brown újra kiakarta adni a könyveimet puha kötésben, és megkörnyékeztek az elképzelésükkel, hogy mit szólnék ahhoz, ha ebből az alkalomból korszerűsíteném őket. Jó ötletnek tűnt. 

Malinda: Volt bármiféle ellenérzésed, vagy jó húzásnak tartottad? 

Lois: Jó húzásnak tartottam, mert minél többet olvasgattam a szövegeket, annál világosabbá vált, hogy tényleg eljárt felettük az idő. Így új életet adtam nekik, amitől szinte szárnyra kaptak.Olyan dolgokat tudtam hozzájuk tenni, amikről annak idején amikor megírtam őket még nem tudhattam.

Malinda: Például? 

Lois: Kaptak tőlem mobiltelefont. Kaptak tőlem számítógépet.A huszonegyedik századba helyeztem az egész történetet.Búcsút intettük a műszálas nadrágkosztümnek.

Malinda: Hát igen, ez biztos jót tett nekik.

Lois: Manapság teljesen másképpen öltözködünk, és megváltozott a szleng is. A cselekményt és a szereplőket igyekeztem változatlanul hagyni.Csak a körítést módosítottam.

Malinda: Hogy éreztél rá arra a szlengre, vagy arra a nyelvezetre amit a mai fiatalok használnak, a nyolcvanas évek első felében divatos nyelvhasználat után? 

Lois: A fiatal szerkesztőimre és a tinédzser unokáimra kellett hagyatkoznom.Ők segítettek, mert nekem ez már nehéz lett volna.Öt gyermekem született, mindig közvetlen volt velük a viszonyom, ahogy a barátaikkal is, így a pályám korábbi időszakában könnyen lépést tudtam tartani a korral.Most viszont, hogy már felnőttek, nem fűz olyan szoros kapcsolat a tizenévesek világához, mint korábban, ezért rászorultam egy kis segítségre.

Malinda: Miután több könyvedet is átdolgoztad, mi a meglátásod a feladatot tekintve, az Időbe zárva miben különbözött a többitől?

Lois:  Igazság szerint ez a könnyebb munkák közé tartozott, mert sok részletnek a történelmi háttér adja az alapját, az pedig nyilván nem változott.A történet egy világtól elzárt házban játszódik, a szereplők nincsenek közvetlen kapcsolatban a fiatalok által jól ismert hétköznapi élettel, így nem kellett nagyon tartanom tőle, viszonylag könnyű dolgom volt. 

Malinda: Úgy érzem nagy erénye a könyvnek, hogy időtálló értéket képvisel, szinte bármelyik korban aktuális lehet.De mobiltelefont kellett adnod a szereplőid kezébe. Az pedig komoly probléma lehet, ha a kiélezetten izgalmas helyzetekben, ahol az írónak mindent pontosan ki kellett találnia, hogy a cselekmény működjön, a szereplő egyszer csak a telefonjáért nyúl amin segítséget tud hívni.

Lois: Pontosan! A legtöbb könyvemben a feszültségkeltés egyik eleme, hogy a főszereplő veszélybe kerül, és nem tud segítséget hívni. De a mai fiatalok rögtön megkérdeznék: Miért nem húzza elő a mobilját, és hívja rögtön a segélyhívó számot? Így aztán mindig meg kellett találnom a módját, hogy hogyan szabadulhatok meg a szereplők mobiljától, rádaásul nem csak egy könyvben hanem tízben, és úgy, hogy lehetőleg ne ismételjem magam. Ebben a történetben ez egész könnyen ment, mivel Gabe a folyóba akarja ölni Nore-t, így a lány mobiltelefonja természetesen beleesik a vízbe, és tönkremegy. 

Más könyvekkel viszont nehezebben tudtam boldogulni. Hullottak a mobilok mint a legyek mindenhová, vécébe, szemeteskukába. Néha azt találtam ki, hogy kölcsön adták őket, lemerült az aksijuk, vagy olyan helyre vitték őket, ahol nem volt térerő. Minden létező ötletemet elsütöttem, de amikor ez még mind nem volt elég, felhívtam az unokámat, és azt mondtam neki: "Nagyinak megint meg kell semmisítenie egy mobiltelefont. Hogyan csináljam?" 

Malinda: Észrevettem, hogy voltak helyszínek, ahol nemigen volt térerő.

Lois: Így igaz.Ez elképzelhetően hangzik, rádaásul kettős célt szolgál. Ezzel ki tudtam iktatni a számítógépeket is, nem tudtak velük belépni a Facebookra. 

Malinda: Ebben a könyvben szerettem a hely szellemét is, a kisvárosi déli gótikát, az összes szereplővel együtt. Van valami személyes kötődésed a helyszínhez? 

Lois: Floridában nőttem fel, ugyanaz a nyirkos, mocsaras, trópusi klíma jellemzi, mint Lousianát. A szüleim fotóriporterek voltak, és iskolás koromban a Holiday című utazási magazintól azt a megbízást kapták, hogy egy 40 oldalas cikket kell illusztrálniuk, ami Lousianáról szól és emiatt az egész család ott töltötte a nyarat. Lenyűgözött az a vidék. Sajátos hangulata van, nagyon más ott.

Malinda: Van valami érdekesség az Időbe zárva könyvedben, ami megragadt benned, és szívesen megosztanád velünk? 

Lois: A fiút Gabe-et érdekes karakternek tartom, mert már több emberöltőt leélt az öregedés bárminemű jele nélkül.Újra meg újra szerelembe eshetett, de a barátnője néhány év alatt kiöregedett mellőle, végül meg is halt, ő pedig magára maradt. Milyen rettenetes lehet ez egy fiatalembernek! - gondoltam. Ne feledjük, hogy Gabe soha nem élhetett sokáig egy helyen, mert szemet szúrt volna, hogy rajta nem hagy nyomot az idő múlása. Ezért mindig el kellett hagynia azt a helyet, ahol élt, és amikor visszatért a saját unokaöccsének adta ki magát. Így soha nem létesíthetett hosszú, komoly kapcsolatot senkivel sem. 

Malinda: Igen, beszéljünk egy kicsit a könyvben szóba került varázslatról, mivel azt a Dél történeti hagyományaira alapozod. Mesélnél nekünk arról a kutatómunkáról amit a téma felderítésével kapcsolatban végeztél? 

Lois: Nem tudtam valami sokat a vudu varázslásról. Abban az időben amikor még a regény eredetijét írtam, csak a könyvekből meríthettem információt, és persze amennyire lehetett utánaolvastam a kulturális háttérnek. Aztán amikor a modernizálásra került sor, a szerkesztőimnek már megvoltak a maguk kutatóik, akik jobb kutatási módszerekkel dolgoztak, pláne, hogy azóta már az internet korát éljük, és kijavítottak néhány dolgot, ami az első változatban nem teljesen volt helytálló. Szóval ez jót tett a regénynek. Soha nem szúrtam volna ki azokat az apró hibákat. 

Malinda: Akkor a korszerűsítés jó lehetőséget nyújtott erre is. Az időbe zárvában a főszereplőnek, Nore-nak magától kell megfejtejtenie a rejtélyt, és amikor megvilágítja apjának a helyzetet, az tulajdonképpen hátat fordít neki, és egy szavát sem hiszi. Gondolod, hogy sok tizenéves számára ismerős ez a szituáció, amikor rájönnek valamire még is úgy érzik, hogy az nem érdekel másokat, vagy nem hisznek nekik? 

Lois: Szerintem igen. És szerintem sok esetben maguk tehetnek róla. A fiatalok körében nem ritkaság, hogy hazudnak a szüleiknek.Azt mondják, hogy ide mennek, közben meg oda, olyasvalakivel találkoznak, akivel a szüleik nem akarják, hogy találkozzanak. Így amikor aztán tényleg baj van, és megpróbálják a szüleik tudomására hozni, olyan, mintha farkast kiáltanának. 

A sztori, amivel Nore előáll, teljes képtelenségnek hangzik, én sem hinném el. Rádaásul az apja tudja, hogy a lánya neheztel a mostohájára, amiért az anyja helyébe lépett. És nem is hibáztatom érte, hogy nem hisz neki, és nem érinti meg az a kétségbeejtő csalódottság, amit Nore érez, és a helyében bármely fiatal érezne ilyen esetben, ha egy fontos információ birtokába jut, amit megpróbál elmondani egy megbízható felnőttnek, erre semmibe veszik.

Malinda: De végül aztán hinnie kell a lányának. 

Lois: Idővel muszáj hinnie neki, hiszen az elkövetkezendő 30 évben, mialatt neveli majd Josie-t, a lány mindvégig 13 éves marad. 

Malinda: Előfordul veled, hogy a könyv befejeztével is gondolsz a szereplőidre? Mondjuk, hogy mi történt velük? 

Lois: Hagyom, hogy a történet befejezze magát. Szerintem itt is utal a szöveg arra, hogy mi történhet majd a későbbiekben, tekintve, hogy Nore tudja, hogy ő öregedni fog, Josie-n pedig nem fog az idő. Szeretem azt a részt amikor a végén elképzeli, ahogy Josie 13 éves lányként még terelgetni fogja az ő dédunokáit.