About

2022. március 25., péntek

Margaret Atwood - Rendbomlás

Imádtam az érzést, hogy szabadon kószálok a sötétben – hogy láthatatlan vagyok, ismeretlen, potenciálisan rémisztő, pedig közben alatta végig ott rejtőzik az én ártalmatlan, hétköznapi, kötelességtudó énem."

Mostanában nagyon kifogom a lélektani regényeket, sokszor nem direkt. Csak egyszer olvastam Atwoodtól, ez pedig a Szolgálólány meséje volt ami ügye egy disztópikus történet, elég izgalmas volt számomra. 
Itt nem tudtam mire számítsak, de úgy voltam vele, hogy novella, több rövid sztori, egyik - másik biztos tetszeni fog, hiszen elismerem az írónő tehetségét. 
Nos ez teljesen más volt, mint a szolgálólány meséje, minden ponton. 




Novella, de a novellák összefüggnek, tehát ugyanazok a karakterek alakítják az összes történetet, és egyben olvasva, egy egész sztorit kapunk, külön olvasva pedig nem szükséges elolvasnunk az összeset, de ki olvasná összevissza? Nem nagyon értettem ennek a felvázolásnak a lényegét. 

Az elejét sajnos nagyon untam, a közepe viszont kifejezetten tetszett, majd a végét megint nagyon untam.

Persze értettem a mondanivalót, a történet Nell életét vázolja fel, az 50-es évektől napjainking, és ezen a téren szükséges volt minden részlet, hogy megértsük miért olyan amilyen. 

Kifejezetten tetszett a közepe, amikor már ott tartottunk, hogy megállapodott, és ketten a párjával építették a közös jövőt. 
Minden ember élete hasonló mederben folyik. 

Gyerek vagy, megszenveded a gyerekek gondjait (iskolai szekálások, szülőkkel való kapcsolat, testvéri viták stb) 
Nagyobb leszel, élni szeretnél, szórakozni, egyedül lenni, megállni a lábadon, bizonyítani. 
Felnőtté vállsz, megállapodsz, ketten építkeztek, mentek előre, majd egy harmadik (gyermek) lép az életetekbe, és érte, az ő jövőjét IS építenetek kell. 
Aztán a szüleid megöregszenek, és hirtelen elengeded a gyerekkori sérelmeid ha vannak, és felidézitek az emlékeket, majd elengeded őket is. 

Tudom, hogy ez az élet rendje, és tudom, hogy igazán sokat nyújtott nekem ez a könyv, és talán egyszer mégtöbbet fog, egyszerűen még kellett volna várnom 10 évet az elolvasásával. 
Arra gondolok, hogy amikor 40-50 éves vagy, akkor már annyira átlátod ezeket a dolgokat, hogy akár élvezhetővé is vállhat. 
Így nekem még annyira nem volt az. 

Viszont nem mehetek el amellett, hogy az írónő stílusa tökéletes, remekül felvázolta a történetet, és gyönyörűen megfogalmazott mindent, ami az életünket jellemzi. 

"Most az ajtónál vagyunk. A tárgyak állandósága ámulattal tölt el. Ez ugyanaz az ajtó, amin egykor évről évre beléptem és kiléptem, a megszokott ruháimban vagy más öltözékben, álruhában, és eszembe sem jutott, hogy egy nap majd itt állok előtte az őszülő húgommal.”



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése