About

2023. augusztus 29., kedd

Colleen Hoover - Velünk kezdődik (Velünk véget ér 2.)

 "Arra jutottam, hogy néha a legnehezebb döntések vezetnek a legjobb kimenetelhez."

Nagyon meglepődtem amikor láttam, hogy folytatás érkezik Colleen Hoover egyik ikonikus regényéhez, az It ends with us-hoz. 
Ha jól tudom, ezt a rajongók harcolták ki, és őszintén bevallom, már nem emlékszem rá, hogy hogy ért véget az első rész, hiszen hosszú évekkel ezelőtt olvastam, de arra igen, hogy sokszor meséltem róla nektek, hogy nekem ez volt az a könyv aminek köszönhetően megszerettem olvasni, aminek köszönhetően lett blogom, instagram, és lett az egészből egy szuper hobbi.
A jó hír, hogy nem is kell emlékezni, hogyan lett befejezve az első rész, mert a könyv ennek ismerete nélkül is olvasható. 

Nos, amire az első részből emlékszem, az az, hogy azért szerettem annyira mert csodálatos volt a történet. 
Lily gyerekként megismeri Atlas-t, aki a szomszéd romos házban próbálja átvészelni a mindennapokat, ugyanis az anyja nem akar vele többé foglalkozni, és sosem foglalkozott igazán. 

Lily családja sem tökéletes, ugyanis az apja bántalmazó. 
A két megtört gyermek rengeteg időt tölt együtt, egymás lelki társai lesznek, és szépen lassan egymásba is szeretnek. 

Aztán Atlasnak el kell mennie, nem szeretne tovább Lily-n "élősködni" mivel a szülők rájönnek, hogy Atlas milyen viszonyban van a lányukkal, és azt hiszem az kevés, ha annyit mondok, nem igazán örülnek neki. 

Lily később megismeri Ryle-t és egymásba szeretnek, de sajnos Ryle nem tudja kezelni az indulatait, és bántja Lily-t. Ekkor Lily már terhes, és úgy dönt, a gyermeket felneveli egyedül, de nem lesz bántalmazó kapcsolatban, mint az anyja volt. 

Éppen ahogy kezd rendszer kialakulni a két felnőtt és a gyermek nevelése közt, Atlas újra felbukkan, Lily élete pedig teljesen felborul. 

Talán most jut egy új esély, a régi szerelemnek? 

Összeségében nagyon tetszett a második rész is, romantikus volt, és megható. Ryle karaktere itt is szépen kirajzolódott, vagyis az, milyen nehéz egy bántalmazó ember közelében élni. 

Szerencsére Lily nem szenved hiányt jó barátokban, akik támogatják, hogy kitartson a döntései mellett. 

Viszont valahogy hiányoltam azt a csodát, vagy nem is tudom, azt az érzést, ami annyira megragadott az első részben. 
Inkább azt mondanám, kellemes volt újra olvasni az egyik kedvenc könyvem karaktereiről, de ennyi év elteltével, ez ennyiben is maradt, azt hiszem az élet tovább ment volna a folytatás nélkül is. 

Sokszor untam is egy kicsit. 
Mégis azt mondom, megérte elolvasni, sokszor mosolyt is csalt az arcomra, és ez az élfestett kiadás egyszerűen gyönyörű. 

Colleen Hoover fiatal felnőttként a kedvencem volt, és bár már egy ideje nem olvasok tőle, mert már ritkán kezdek bele YA könyvekbe, azért örültem a nosztalgiának. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése