About

2025. január 2., csütörtök

Elise Kova - Alku a tündekirállyal

 "A szerelem az egyetlen erő, ami rá vehet valakit arra, hogy a saját érdekei ellen cselekedjen."


Picit féltem ettől a regénytől, mert a borító nagyon megfogott, de a fülszöveg annyira nem. 
De annyira berántott, hogy még hajnalban is olvastam. 

Engem megvett kilóra. 

A karaktereket nagyon kedveltem, a világfelépítés is tetszett, a molyon pedig valaki azt írta, Eldas és Luella közt borzasztó volt a kémia, de én pont az ellenkezőjét éreztem, imádtam a párosukat és azt is, hogy a romantika nem kebelezte be a sztorit.

2024. január 24., szerda

Melissa Albert - Bűnös szívünk mélyén

 "Olyan ez, mint gyereket szülni – mondta egyszer egy mágiagyakorló Feenek. – Ha szerencséd van, partnerrel fogsz neki, és gyerekkel jössz ki belőle. De a közepén egyedül vagy."

Lehet, hogy Halloween időszakban jobban értékeltem volna ezt a regényt, de sajnos csak télen jutott ki hozzám Ausztriába. 
Én sosem olvasom el a fülszöveget, ezért thrillernek képzeltem a borító alapján, de inkább volt YA fantasy. 
Boszorkányság, mágia, és egy múltban eltemetett szörnyű titok. Aki szereti az ilyen témákat, annak tuti, hogy telitalálat lesz Melissa Albert új könyve, aki neve egyébként a Hazel Wood című könyvnek köszönhetően már ismerősen csenghet. 


2024. január 22., hétfő

Jozef Karika - Fergeteg

 "Ha szabad vagy, nem kell félned a haláltól. Sőt, még az élettől sem."

Jozef Karika összes magyarul megjelent könyvét olvastam már, ami nem túl sok, szám szerint három. 
Ez a regény vízválasztó volt, mert az egyik könyve nagyon tetszett, a másik kevésbé, éppen ezért féltem a harmadiktól, hogy többé nem tudja majd megugrani a legelőször általam olvasott könyvét.
  1.  A hasadék (vélemény ITT)
  2.  A félelem (vélemény ITT)
Hálistennek, ez már majdnem olyan jó volt mint a hasadék, habár elég megoszlóak a vélemények. 

Guillaume Musso - Angélique

 "Sem a jó, sem a rossz pillanatok nem tartanak örökké."

Nagyon sokat olvastam már Musso-tól. Elég vegyes érzelmekkel, mert rengeteg könyvét imádtam, és sok olyan is volt, ami annyira nem kötött le, kevésbé volt érdekes vagy esetleg unalmas volt. 

Ami tetszik az íróban, hogy mindig kever a könyveibe egy kis romantikát, krimit, vagy misztikumot, esetleg mindhárommal él. 

Most egy krimit kaptunk, és meg kell mondjam, kifejezetten tetszett! 


2024. január 10., szerda

Jo Nesbo - Éjszakai ház

"Gazdag az, akit szeretnek. Gazdagabb, boldogabb, egészségesebb."

Sziasztok! 
Rendesen elvagyok csúszva a posztokkal. Ma egy Jo Nesbo regényt hoztam nektek, amely skandináv krimiként van feltüntetve, bár számomra inkább horror/thriller szerű volt. 
Ez az első Nesbo könyvem, de nekem annyira tetszett, még akkor is ha elvileg ez eltér az író megszokott sztorijaitól, hogy elkezdtem beszerezni a többi könyvét is.
Szóval ha a krimi nem igazán a te világod, viszont szereted a misztikus dolgokat, akkor nyugodtan a kezedbe veheted a könyvet.

2023. december 11., hétfő

Jo Callaghan - Szempillantás alatt

" De ez az érdekes az emberekben, Lock. Csak mert valami lehetetlen, nem tart vissza attól, hogy megpróbáljuk."

Még a tiktok dobott fel erről a regényről egy írói ajánlót, kifejezetten a magyaroknak címezve, és az alap ötlet miszerint egy MI (mesterséges intelligencia) és nyomozók együtt dolgozzanak már lezárt, de nem megoldott bűntényeken, azért, hogy vajon a MI segítség lehet e a megoldásban, kifejezetten tetszett.
Ezt tovább küldtem egy ismerősömnek, aki meg is rendelte nekem a könyvet, hogy együtt olvassuk el (ezért is szuperek a könyvmoly barátok) így jutott hozzám el a regény. 

2023. december 2., szombat

Stephen King - Blaze

A munkásember csak annyit ér, amennyit a rohadt bére."

Nagyon szívesen olvasom King régebbi műveit is, örömmel vettem, hogy az író úgy harangozta be a Blaze-t, hogy szem nem marad szárazon. 
Bár könnyeket nem fakasztott, elgondolkodtam rajta. 
Ez nem egy gyors olvasmány, nincsenek nagy csavarok vagy csattanók. Inkább egy lassú, szomorú történet, egy emberről aki nem tapasztalta meg soha életében a szeretetet, az otthon és a szülői törődés fogalmát. 
Az igazi szerelmet, amikor fontos vagy valakinek, és tökéletesnek lát téged avagy ha nem is a hibáiddal együtt szeret.


2023. szeptember 29., péntek

Stephen King - Carrie

Egyáltalán, alig akad valaki, akit foglalkoztat, hogy amit tesz, fájdalmas másoknak! Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá."

Stephen King rengeteg ember kedvence, azt gondolom, és hozzám hasonlóan sokan mások is, hogy az egyik legjobb író a mai napig. 
Van aki ezért szereti, van aki azért, és tudom olyan is akad, aki nem érti miért lett ő olyan nagy hype. 
Ha csak horror regény szerzőként tekintünk rá, akkor valóban eltudunk képzelni sokkal betegebb, és szürreálisabb dolgokat is, azoknál, melyek King tolla alól kerültek ki. 
De ha jobban belenézünk miért olyan nagyszerű, akkor arra is választ kapunk, miért ennyire jó a Carrie is. 

Ruth Kelly - A villa

Az ember inkább valami másba temetkezik, hogy még csak ne is legyen ideje a múlton töprengeni."

Gondoltam na, ha már versengés volt az előző regényben amit olvastam, legyen a következőben is. 
Újabb téma amit sosem nézek a tv-ben, az a valóság show. 
Sosem néztem meg egyetlen egy Való Világ vagy Big Brothers részt sem. 
Számomra az ilyennek nincs értékelhető tartalma. 
Könyvben nem tudtam, hogy ugyanerre számíthatok e, ezért belevágtam. 
És tetszett...



Jessa Maxwell - Aranykanál

Még emlékszem, fiatalkoromban az idősebbek egy más faj egyedeinek tűntek. Most rájövök, hogy belül ugyanazok maradunk, csak a csomagolás változik."

Kicsit megijedtem amikor kézbe vettem Jessa Maxwell-Aranykanál című kötetét, mivel semmi sem indokolta, hogy szeretni fogom. 
Nem szeretem a süteményeket, a vetélkedőket, a főzőműsorokat...Sosem néztem ilyesmit, és már évek óta édesszájú sem vagyok. 
A krimi sem a kedvenc műfajom, szóval, hogy miért vettem meg a könyvet? 
Nem tudom. Néha gondolkodás nélkül bepakolom a kosárba a legújabb megjelenéseket, amelyeknek szimpatikus a borítója és meg sem nézem miről szól a könyv. 

2023. szeptember 6., szerda

Sofie Cramer - Ráadásszerelem

 "A világ minden boldogságát kívánom neked."

Az előző romantikus regény után, gondoltam elolvasom a Ráadásszerelem című könyvet is Sofie Cramertől. 
Mivel most jön a mozifilm is belőle azaz talán már kint is van, mindenképpen azelőtt szerettem volna elolvasni mielőtt én is megtudom nézni a filmet. 
Ez általában egy kis időt vesz igénybe, mivel nem tudok hazamenni mozizni, ezért mindig később tudom megnézni a mozis filmeket, mint ahogy kijönnek. 
Hát őszintén szólva nekem ez a regény egy kicsit vagyis inkább nagyon csalódás volt, a film előzetest elnézve pedig inkább vígjátékot csináltak belőle. 


2023. szeptember 3., vasárnap

Carley Fortune - Minden elmúlt nyár

 Többé már nem veszek természetesnek dolgokat. Nem veszek biztosra embereket. És tudom, hogy az idő véges.”

Itt a nyár vége, és én nem olvastam semmi csöpögős romantikus könyvet, pedig szinte minden nyáron szoktam, bár úgy 2 éve nagyon leépültem a romantikus regényekről. 
Viszont annyi jót hallottam erről a könyvről, hogy gondoltam adok neki egy esélyt, és annyira de annyira jól tettem. Imádom az ilyen könyveket, mert sokkal életszerűbbek. Azokról a romantikus könyvekről beszélek, ahol egyszerű emberek egymásba szeretnek, megtalálnak valamit egymásban, és nem eresztik el akár évekkel később sem, pedig egyikük sem gazdag, vagy világmegváltó, egyszerűen két lélek valahol összefonódik, és az egyik a másik nélkül egyszerűen sokkal üresebb.

2023. augusztus 29., kedd

Laura Thalassa - Rhapsodic - Az éjszaka királya (Az Alkusz 1)

 "Ránézni is fáj, nem pusztán azért, mert földöntúlian gyönyörű, hanem mert réges-régen ripityára törte a szívemet."

Gondoltam ideje olvasni, valami jó fantasy-t, mert eléggé hadilábon állok a műfajjal, de sokszor volt már rá példa, hogy tetszett. Van egy két sorozat amibe bele is kezdtem, vagy el is olvastam már (pl: Üvegtrón)
De most egyszerűen minden percét bánom, amit erre a könyvre pazaroltam, főleg azt, hogy mivel nem élek Magyaroszágon, és ritkán tudok könyveket hozni, ezért megvettem a sorozat mindkét részét. És ha már az elsőt végigszenvedtem, belekezdtem hát a második részébe is, ami semmi javulást nem mutat, bár annak még nem értem a végére, mert közben inkább olvastam mást is, hogy a vérnyomásom ne legyen folyamatosan az egekben.

Lucy Clarke - Egy a lányok közül

Egy kapcsolat véget érhet. Egy házasság törvényesen felbontható. De egy közös gyermek örök köteléket jelent."

Lucy Clarke-tól próbáltam már olvasni, de valahogy nem sikerült. 
Elkezdtem a "AZ elveszettek" című könyvét, de egyszerűen olyan szinten untam, hogy kb 150 oldal után feladtam. 
Előre féltem tehát az "Egy a lányok közül" című könyvétől, de engem is meglepett, hogy kifejezetten tetszett. 
Azt fontosnak tartom elmondani, hogy bár thriller, egyáltalán nem ajánlom férfiaknak, mivel azt gondolom, hogy ez a csapat lány, amit leművel a könyvben, azt egy férfi akkor érthetné meg ha nő lenne, addig is neki a könyv nagy része nem lenne több, mint üres fecsegés.

Lisa Jewell - A föld nyelte el

  "Az olyan ember, aki nem tud szeretni, de kétségbeesve vágyik arra, hogy szeressék, nagyon veszélyes."

Ez a második könyvem Lisa Jewell-től, és gyanítom nem is az utolsó. Thriller rajongó vagyok, de pont annyiszor olvastam már nagyon jót, mint nagyon rosszat, úgyhogy ha egy íróval jó tapasztalatom van, akkor a nevét felírom a memóriámba, és utána esélyes, hogy minden új könyvének adok egy esélyt. 
Na így volt ez Lisa Jewell-el is, a "A fenti lakók" után, megjelent a "A föld nyelte el", és tudtam, hogy megfogom venni, illetve azt is gyanítottam, hogy nem fogok csalódni, és nem is csalódtam, mert tetszett. :) 


Colleen Hoover - Velünk kezdődik (Velünk véget ér 2.)

 "Arra jutottam, hogy néha a legnehezebb döntések vezetnek a legjobb kimenetelhez."

Nagyon meglepődtem amikor láttam, hogy folytatás érkezik Colleen Hoover egyik ikonikus regényéhez, az It ends with us-hoz. 
Ha jól tudom, ezt a rajongók harcolták ki, és őszintén bevallom, már nem emlékszem rá, hogy hogy ért véget az első rész, hiszen hosszú évekkel ezelőtt olvastam, de arra igen, hogy sokszor meséltem róla nektek, hogy nekem ez volt az a könyv aminek köszönhetően megszerettem olvasni, aminek köszönhetően lett blogom, instagram, és lett az egészből egy szuper hobbi.
A jó hír, hogy nem is kell emlékezni, hogyan lett befejezve az első rész, mert a könyv ennek ismerete nélkül is olvasható. 

Genevieve Gornichec - A boszorkány szíve

 "Az emberek meghalnak. A történetek viszont tovább élnek a versekben és a dalokban. Az ő tetteikről szólnak. Az isteneik tetteiről "

Nagyon tetszett Genevieve Gornichec regénye, mely az északi mitológiában, egy újragondolt történet. 

Mindig is érdekeltek a mitológiák, de annyira nem vagyok velük képben, mint amennyire szeretném.
Az ilyen könyvek viszont nagyon tetszenek, mert a téma érdekel, és egyszerűen ez a könyv érzelmileg is meghatott. Gyönyörű volt és egyben szomorú is. 
Lokit nagyon szerettem, főleg a filmekben amikor láttam a karakterét, bár ebben a könyvben azért hamar kiesett a kis kosárból nálam, és szerintem a legtöbb női olvasónál egyaránt. 

Caroline Kepnes - Te szeretsz engem

 " - Nézd, nincs olyan, hogy tökéletes házasság… – Szajkózzák ezt azok, akiknek már legalább tíz éve el kellett volna válniuk."

Pont a múltkor olvastam róla, hogy könyvmolyok többsége egyszerűen utálja a filmes borítókat. 
Nos általában én is, de egyrészt az előző kiadás annyira nem passzolt egymáshoz, hogy az szinte fájt, másrészt szerintem csúnya is volt, a sorozatot viszont imádom (Imádlak Joe Goldberg te őrült :D ) ezért azonnal beszereztem a filmes borítóval a könyveket. 

Nagyon vártam a harmadik részt, és eléggé el is húzták, azt hittem már sosem érkezik meg. Főleg azért mert szinte teljesen eltér a sorozattól a trilógia.

Sarah Pinborough - Inszomnia

 "Miért van az, hogy éjjelente mindig sokkal, de sokkal elevenebb a múlt?"

Sarah Pinborough nagy kedvencem, már az összes magyarul kiadott könyvét elolvastam, így amikor megláttam, hogy érkezik az Inszomnia azonnal előrendeltem.
Már a cím is nagyon tetszett - Álmatlanság. 
És a sztori amit az írónő köré kerekített fenomenális.
Alig vártam, hogy az öcsém is kiolvassa - akivel időközben legnagyobb örömömre sikerült megszerettetni az olvasást - és át tudjuk beszélni a csattanót, és azt, hogy mit gondol, szerinte is ennyire brutálisan csodálatos volt e. Hát ő is szerette, úgyhogy Sarah, írj még 76434634 könyvet, please. :D 

Stephen King - Tűzgyújtó

 "Hát… vannak dolgok, amikhez képest mi mindketten semmik vagyunk, és olyanok is, amikhez képest mindenki semmi."

Nagyon át kellett gondolnom, amikor Ausztriába költöztem, hogy milyen könyveket tartsak meg. 
Tudtam, hogy a közel 800 könyvet le kell szűkítenem, 50-100 könyvre. Végül nagyjából mindent eladtam, és csak a Stephen King könyveket tartottam meg.
Ezeknek nagy része Édesanyámhoz került, és 5 könyv volt amit kihoztam magammal, így egy ideig Stephen King olvasmány volt csak nálam. Ezért olvastam el a tűzgyújtót is ugyanabban a hónapban mint a Minden sötét, csillag sehol-t.
Azóta persze rengeteg könyvem van kint, igyekeztem nagy részét újra vásárolni, amint lett rá idő és hely. 
De közben annyira ráfüggtem Kingre, hogy nagyjából az összes könyvét beszereztem amit valaha kiadtak, úgyhogy szerintem sokszor fogjátok őt az oldalon látni.